Spíler

Horváth Csaba TOP 5

Közzétéve: 2014. január 28. Szerző: OriginalSpíler

Horváth_Csaba_Top5.png

Horváth Csabának az MSZP főpolgármester-jelöltjének már megint sikerült nagyot alakítania. De ne értékeljük túlságosan túl a napokban tett kijelentését, tudott ő jobbat is. És ebből a pózolj NENYI-vel csak a legenyhébbnek tűnik.

1. Ingyen BKV

Horváth Csaba még 2010-ben dobta be az ingyen BKV ötletét az MSZP majálisán. Igen, ez közvetlenül az után volt, hogy szépen futott a Hagyó-ügy. Okos ötlet ilyenkor a BKV-t emlegetni. De különösen szép húzás volt a „fájni fog” Bajnai-IMF-program végrehajtása után. Még legkeményebb komcsi nyuggerek is csak húzták a szemöldöküket felfelé az ötlet hallatán. Nem lettünk volna a helyükben.

2. Dunagút

Még II. kerületi polgármester korában hajított téglát a pocsolyába a Dunagút tervével. Igen, HCS elképzelhetőnek tartotta, hogy a túlterhelt budapesti rakpartokat bevezessék a Duna alá és ezzel létrejöjjön egy észak-déli alagút a folyó alatt. Ezt 2006-ban 20 milliárd Ft-ra becsülték, „a metróalagutak felett menne, közvetlenül a Duna iszaprétege alatt egy-két méterrel építenénk, ráadásul vízkiszorítással, amely olcsóbb technológia, mintha lefúrnánk a szilárd rétegekig" – fogalmazott HCS.

3. Üvegbúrával fedett Városliget

Mostanság egyik kedvenc témája Demszky volt főpolgármester-helyettesének a Városliget. Aláírásokat gyűjt, fáklyás felvonulásokat szervez, hogy megmentse a Ligetet a Fidesz "megalomániás terveitől". Igen, a Fidesz megalomániájától. Ellenben nem tett le a Liget befedéséről egy üvegbúrával. A búra mintegy kétszáz méteres sugarú körben fedné be a Városligetet. Horváth Csaba szerint a turisták mellett a budapestiek is örülhetnének a látványosságnak, mivel így télen is lenne miért kilátogatni a Ligetbe.

4. Együgyű, akinek nincs jogsija

Nem sokkal azután, hogy az MSZP ilyen sikeres tervek után ismét főpolgármester-jelöltjévé választotta, HCS úgy érezte mindezt meg kell hálálnia. Így hát immár magabiztos jelöltként simán lehülyézte azokat, akik nem tudnak vezetni: „Attól még lehet szeretni a közösségi közlekedést, hogy az embernek van jogosítványa. Ha valakinek nincs, akkor az egy meglehetősen egysíkú, egyoldalú, együgyű gondolkodást mutat, és Vitézy Dávid, akinek tudomásom szerint nincs jogosítványa, nem tudja beleélni magát, hogy a közlekedés szereplői, az autósok, azok ugyanolyan szereplők, mint a közösségi közlekedők.”

5. Az MSZMP főpolgármester-jelöltje

HCS nagy szerencsére nem csak nagy ötleteiről hírhedt. De az antifasizmus egyik élharcosa is. Ennél fogva ment szépen tüntizni a német megszállás tervezett emlékművének helyszínéhez is. Azonban kissé kellemetlen, hogy azért mi még emlékszünk arra, amikor Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető-elnöke az MSZMP főpolgármester-jelöltjeként mutatta be a 2010-es Zsidó Nyári Fesztiválon. Csak remélni tudjuk, hogy azóta sikerült jobban belevésni a nevét és a pártját a megfelelő személyek fejébe.

+1. A „karrierbírák”

Minthogy az MSZP mostanság amiatt háborog, hogy a Fidesz (meg a társadalom többsége) bírósági ítéleteket kritizál. Meglehetősen ügyes kommunikáció, hogy ezalatt HCS „karrierbírákról” beszél Molnár Gyula és Hagyó Mikós korrupció botrányainak kapcsán. Persze ez nem a független igazságszolgáltatás megtámadása. Ez nem.

Sok sikert kívánunk a továbbiakban is HCS-nak! tüdütüü-tüdütütütü

Közzétéve: 2014. január 28. Szerző: OriginalSpíler

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr85808990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása