Spíler

Megabotrány: itt a Német Csapat!

Közzétéve: 2014. január 06. Szerző: OriginalSpíler

Megabotrány_itt a Német Csapat.png

Arcátlan és kirekesztő. Nagyon jól teszi a magyar közélet fejlettebb agyú része, hogy ezekkel a szavakkal illeti a Fidesz MAGYAR CSAPAT nevű képződményét. (A csapatba Orbán Viktor toborozza az aktivistákat egy pár nappal ezelőtti levelében). A veszedelem sajnos sokkal nagyobb, mint elsőre gondoltuk. Megdöbbenéssel jöttünk rá arra, hogy ebben is Németország utolsó csatlósai lettünk.

Az a helyzet ugyanis, hogy a CDU kampányában szintén volt egy hasonló förmedvény. Az a neve, hogy – és most erősnek kell lennetek – Team Deutschland, azaz NÉMET CSAPAT. A Team Deutschlandba olyan állampolgárokat vártak, akik szívesen áldozzák szabadidejük egy részét arra, hogy aktivistaként segítsék a CDU/CSU kampányát. A kirekesztésnek ez az eszköze már sokadik választás során működik a német kormányzó pártnál.

Köpni támad kedvünk, amikor azt látjuk, a Team Deutschland a szeptemberi nyertes választás után is tovább pörög. A regisztráció során nevet (!), emailcímet (!!), sőt, adományt (!!!!!) is kérnek. De ez nem minden. Az epénk forr attól, hogy a Német Csapat külön aloldalt szentel Angela Merkelnek. Ez maga a megvalósult vezérkultusz. A kancellár zombi követőinek gondolkodnia sem kell: előre megírt érvelőkártyákkal látják el őket. Ez már végképp a szürkeállomány halála. De még ennél is van lejjebb. A facebookos galériákon jól látszik, hogy a Német Csapat tagjai nemzeti színű zászlókkal németkednek.  Ráadásul egy pártrendezvényen (!!!444!!!). A Békemenet ehhez képest ártatlan betlehemes csoport.

A Team Deutschland ügyében sajnos az egész európai közvélemény lapul és kussol. Pedig most lenne ideje a petícióknak, meghallgatásoknak, gyertyagyújtásoknak, elítélő határozatoknak. A tét nagy. Jól tudjuk ugyanis, mit jelent az, ha nem figyelünk eléggé arra, mi történik a kontinens leghatalmasabb országában. Jó lenne nem újraélni a történelem legszörnyűbb óráit.

A sötét erők persze idehaza sem nyugszanak. Egyik elvetemült alakjuk Gyárfás Tamás. Amikor megkérdezték tőle, mit gondol a Magyar Csapat névről, megvető cinizmussal annyit válaszolt:

„Erőltetettnek érzem a kérdésfelvetést. A Magyar Csapat nem védjegy, a csapat kifejezést nemcsak a sportban használják. Én a munkahelyi környezetemre és a baráti körömre is használom a csapat szót”.

Próbáljuk feldolgozni Gyárfás kirekesztés és nacionalizmus iránti érzéketlenségét. De addig is félelemmel vegyes értetlenséggel nézzük meg  Angela Merkel videóját, amelyben köszönetet mond a Team Deutschland tagjainak:

A Team Deutschland 12 ezer aktivistájának köszönte meg a munkát, ezzel 80 millió állampolgárt zárt ki a német nemzetből.

Közzétéve: 2014. január 06. Szerző: OriginalSpíler

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr315808974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása