Spíler

A kishantosi blöff

Közzétéve: 2013. november 21. Szerző: OriginalSpíler

A kishantosi blöff.png

Alig akad már flaszteragráros, aki ne fordult volna meg Kishantoson az utóbbi hetekben. Mindenki telesírta az életadó földet, felvonult a hipszterektől kezdve Ángyánon át az Élőláncon és a Greenpeacig mindenki, hogy kifejezze tiltakozását az új bérlők ellen. Alább elmondjuk, miért álságos ez a sztori ismét.

A tiltakozás és az ellenállás fals, és elferdített érveken nyugszik. A Kishantos Nonprofit kft. 2003-ban 10 éves földhaszonbérleti szerződést írt alá az állammal. 2013. október végén ez lejárt, és a terület tulajdonosa - a magyar állam - 10 parcellára szétbontva 9 új nyertest hozott ki győztesnek. A vita hasonlít Alföldi Róbert kinevezéséhez. Mivel állami intézmény élére nevezték ki Alföldit, ha új vezetése van az államnak, akkor joga van új vezetőt választani az alá rendelt intézmény élére, ha a korábbi vezető mandátuma kitelik. Ezt Alföldinek ugyanúgy tudnia kellett, ahogyan a kishantosiaknak is: nem gebinbe és örökbérletbe kapták a földet.

2003-ban 0 Ft-ért adta át az állam a területet, bizonyos szerződésben kikötött teljesítések fejében. Ez úgy szólt, az ingyenességért cserébe a kishantosiak külföldi befektetőket hoznak. Ezt a Kishantosi Nonprofit kft. nem teljesítette, ezért 2010 után az állam jogerősen pereket nyert az elmaradt teljesítés és a bérleti díjak miatt. Ekkor a szóbeszéd szerint Ángyán személyesen kért részletfizetést az ügyükben, mert a felhalmozódott bérletidíj-tartozás 30 milliós nagyságrendű volt.

Bár azt mondják, elismert biogazdaságról van szó, a tények azt mutatják, ez is csúsztatás. Magyarországon van pár biobolt. Sehol nem lehet olyan termékkel találkozni, melyen az szerepel, hogy “Made in Kishantos”. Ugyanígy a híres bio-oktatás is sánta lábakon áll: az intézmény nincs akkreditálva mint oktatási intézmény. Ennyi erővel a spíler.info szerzői is tarthatnának kurzusokat a méhészkedésről, de ez attól még csak jól sikerült baráti összejövetel lenne, oktatási értelemben értékelhetetlen esemény.

Nincs államközi egyezmény Kishantosról. Ismerve a német diplomácia akaratérvényesítő erejét, biztosak lehetünk abban, ha lenne, azt a föld alól is előtúrták volna a nagykövetségen. A kishantosiak egy német–magyar kormányközi megállapodásra hivatkozva állították, hogy diplomáciai bonyodalom is lehet abból, ha Kishantos elveszíti a területeit. Egy 1992-es megállapodás valóban létezik, ez 10+5 évre szólt, de ebben nem volt szó se ökogazdaságról se Kishantosról. Ekkor Ácsnéék egy másik megállapodásra hivatkozva a német és a magyar mezőgazdasági minisztérium között kötött szerződést emlegettek. Ez valóban Kishantosról rendelkezett és két évre szólt, tehát már rég hatályát vesztette.

A médiahiszti legtöbbet szereplő alakja Ács Sándorné. Az ő nyilvánosságban megmutatkozó teljes kapcsolatrendszere szocialista és liberális körökhöz köthető: Radics Katalin, aki a Greenpeace területi koordinátora - meglepő, hogy ezen a tájékon is féltve óvják a jegesmedvéket és a fókákat -, 1988 óta volt különböző beosztásokban a KVIM munkatársa. Ángyán József államtitkárságának végéig a Biodiverzitás Főosztályán volt fő.oszt.vez. Rossz nyelvek szerint egy meghatározó SZDSZ-es háttérember kedvese.

A magát az ügyben szintén exponáló Roszik Péter a Biocontroll Hungária kft-ben bír érdekeltséggel, ez a vállalkozás végzi a bioakkreditációt Magyarországon, így számára Kishantos üzlet is, nem csak nonprofit jótékonykodás. Roszik az előző - erőteljesen szocialista befolyás alatt álló - agrárkamara delegáltja az Nemzeti Földalap ellenőrző bizottságában.

A Kishantosi Nonprofit Kft. vezetője, a legtöbbet nyilatkozó Ács Sándorné az Élőlánc Magyarországért Párt elnöke, és a kielegyenafold.hu gondozója. Itt jelenteti meg Ángyán József azokat a földosztási gyakorlatokat, amikkel nem ért egyet.

Az új nyertesek a kishantosi 452 hektáron: 7 természetes személy, 1 családi gazdálkodó, és a seregélyesi oktatási intézmény. Többen közülük biogazdálkodást is vállaltak.

Vagyis újabb blöff ide vagy oda, Kishantos élt, él, és élni fog, csak nem az eddigi egyetlen nagybérlő, hanem kisbérlők szedik majd a hasznát.

Közzétéve: 2013. november 21. Szerző: OriginalSpíler

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr465808961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása