Leterhelt diákok, kiégett tanárok, megalázó fizetések, romló teljesítmény. Csontig hatoló, csattogó, és kemény állítások a magyar oktatás helyzetéről. Kár, hogy ebben a formában egyik sem igaz. Spíler-tényvizsgálat.
1. Nem kaptak elég nagy fizetésemelést a tanárok? Sokan elégedettek lennének ekkora emeléssel.
A Magyar Idők csinált egy szép összeállítást arról, hogy miként változott a tanárok fizetése egyes esetekben. Ennek alapján egy békési tanár – ha megtartja az előírt órákat - a 2011-es 130 ezer forint helyett ma 247 ezret keres. Lehet, hogy nem a világ teteje ez a fizu, de az növekedés így is jelentős, és magasabb, mint az országos fizetési átlag. Egy budapesti ötvenes matektanár 2011-ben kevesebb, mint 250 ezret húzott, ma 357 ezret visz haza. Csak összehasonlításképp, a miskolci közlekedési dolgozók, most 3 százalékos béremelésért könyörögnek.
Hatásos blöff a pedagógus-béremelést a stadionépítésekhez hasonlítani. De ha már egyszer megteszik, akkor tegyék hozzá: az infrastuktúra-beruházásokra költött lóvé eltörpül a tanárok többletpénze mellett.
2. Túlterheltek a tanárok? A nagy osztályoktól biztos nem.
Pár évvel ezelőtt még sok volt az olyan osztály, ahol a létszám meghaladta a 30-at. Ezekben az osztályokban nem volt könnyű rendet tartani, és mindenkire odafigyelni. Ez a probléma ma már nem jellemző: a KSH adatai szerint egyre kevesebb diák jut egy tanárra és egyre kisebb az osztályok átlagos létszáma. A kevesebb gyerek kevesebb javítandó röpdogát, kevesebb adminisztrációt is jelent. (Ha persze az értékelési rendszerben vannak idióta bürokratikus burjánzások, azokat le kell nyesni).
3. Túlterheltek a gyerekek? Nem.
Egy elsős gimnazistának esetenként 40 órája van egy héten. Ez napi nyolcszor 45 perc, azaz összesen 6 óra. Az OECD adatai szerint Magyarországon volt 2012-ben az alapfokon és alsó középfokon a formális oktatási idő a legalacsonyabb az OECD-országok között: 5553 óra, míg az OECD-átlag 7570 óra. 
4. Romlik a hallgatók teljesítménye? Ez sem igaz.
A kompetenciamérések adatai a „közoktatás teljesítményének időbeli alakulásában nem tanúskodnak semmilyen, statisztikailag alátámasztható változásról. A különbségek értéke akár pozitív akár negatív irányban a skála értékeihez képest oly kicsinyek, hogy azokkal sem a fejlődésre sem a teljesítményromlásra vonatkozó következtetéseket nem lehet érvényesen alátámasztani.”
Sőt, az utolsó PIRLS és TIMSS mérések szerint a magyar hallgatók képességei „olyan országok diákjaival tekinthetők egyenértékűnek, mint Hollandia, Csehország, Svédország, Olaszország, Németország, Izrael, Portugália, Szlovákia és Bulgária, és szignifikánsan jobbak, mint például Ausztria, Lengyelország, Franciaország, Norvégia vagy Spanyolország tanulói.”
Ez nem jelenti azt, hogy minden rendben van. De azt állítani, hogy tragikusan romlik a diákok teljesítménye, az nettó hazugság.
5. Most minden pedagógus elégedetlen, ugye? Nem.
Azt láthatjuk, hogy mostanában a szakszervezetek és néhány száz liberális hangadó hergeli a közvéleményt. És akkor nézzük meg a tanároknak egyáltalán mekkora hányada tagja valamelyik szakszervezetnek:
A tanárok alig több mint egyharmada tagja a Pedagógusok Szakszervezetének vagy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mekkora az aktív tagság.
Nehezen értelmezhető tehát, hogy a megnövekedett adminisztrációs terheken kívül a tanárok miért is tüntetnek. Főleg úgy, hogy a legmagasabb béremelést kapták az összes ágazatban dolgozókhoz képest. A mostani gigahiszti sok mindenkinek hajthat napi filléres hasznot, de a gyerekeknek biztosan nem.
