Spíler

Nyugat-Európa a mecsetek földje

Közzétéve: 2015. október 04. Szerző: Virágelvtárs

Gombamód szaporodnak a mecsetek Nyugat-Európában. A dán fővárosban nemrég adták át a legújabbat, de máris a következőt tervezik. Franciaországban pedig az ottani muszlim közösség vezetője a jelenlegi 2500 mecsetet tartja nagyon kevésnek. Akkor lenne elégedett, ha ennek a duplája állna az 5 millió franciaországi muszlim rendelkezésére. Ehhez pedig ritkán használt keresztény templomokat is igénybe venne.

Koppenhága észak-nyugati kerületében október elsején megnyitotta kapuit az Ali Imám mecset. Az 1500 ember befogadására alkalmas és 2100 négyzetméteres síita mecset tetején egy türkizkék kupola, oldalain pedig egy-egy 32 méter magas minaret. Az új létesítmény úgy hirdeti magát, hogy „egy mecset mindenki számára”. A hivatalos meghívóban az állt, hogy valóban mindenkit szeretettel fogadnak, muszlimokat és nem muszlimokat egyaránt, származásukra, etnikai hovatartozásukra, vallásukra, hitükre, életkorukra vagy szexuális hovatartozásukra tekintet nélkül.

A nagy közösködésnek és befogadásnak némileg ellentmond, hogy a Dániában élő muszlimok között sincs megbékélés. Egy évvel korábban ugyanis a dán főváros ugyanezen, bevándorlók által nagy számban lakott kerületében egy szunnita mecset nyitotta meg kapuit. A Hamad Bin Khalifa mecset jelenleg Dánia legnagyobbja, mintegy 6700 négyzetméteres. A felépítését komoly viták és botrányok lengték körül, főleg miután kiderült, hogy Katar 150 millió dán koronával (kb. 6 milliárd Ft) támogatta az építkezést.

Úgy látszik a síita-szunnita ellentétre Dániában sem talált megoldást a két felekezet, ezért inkább mindkét csoport saját mecsetet épített. Igaz, legalább még nem robbantgatják egymást, ahogyan teszik azt jelenleg Szíriában. Helyette mecsetépítésekben vezetik le a feszkót, és máris bejelentettek egy újabb gigaberuházást: 2017-re elkészülhet a következő, amelyet a Henning Larsen építésziroda fog tervezni, és ahogy ígérik, minaretjei nem lesznek, viszont

"az új mecset ötvözni fogja a skandináv és iszlám építészeti tradíciókat."

Ez a mondat könnyedén elmenne Houellebecq regényében is, csak épp itt most a valóságról és nem egy 2022-ben játszódó fikcióról van szó.

Ha már a francia szerzőt említettük, akkor érdemes Franciaországról is szót ejteni. Komoly vihart kavart ugyanis a francia muszlim közösség vezetőjének, Dalil Boubakeurnek az Europe 1 rádiónak még nyáron adott interjúja. A vallási vezető szerint Franciaországban 5000 mecsetre lenne szüksége az ott élő muszlim közösségnek, amely a legnagyobb Európában. Jelenleg 2500 mecset van az országban és további 300 építése zajlik, de véleménye szerint ez még mindig nagyon kevés. Akkor lenne elégedett, ha ennek legkevesebb a duplája állna az 5 millió franciaországi muszlim rendelkezésére. Véleménye szerint

a hiányzó 2500 mecset pótlására a legjobb megoldás az lenne, ha a ritkán használt keresztény templomokat alakítanák át mecsetekké.

„Kényes kérdés, de miért ne?” „Ugyanaz az Istenünk… szerintem a muszlimok és a keresztények együtt tudnak élni.” – mondta az interjúban Boubakeur.

Négy korábbi keresztény templom mecsetté alakítása már megtörtént. Sok azonban üresen áll vagy csak ritkán látogatott, azonban mivel az állam tulajdonát képezik, ezért az egyházközségeknek nincs lehetőségük arra, hogy azokat eladják. A mecsetek számának megduplázását már áprilisban is kérte Boubakeur. A javaslatai akkor támogatásra találtak a francia keresztény közösség részéről, amit jogos igénynek tartottak. „A muszlimok számára is ugyanúgy meg kellene teremteni a vallásgyakorlás lehetőségét, ahogyan a keresztényeknek vagy a zsidó közösségnek” – mondta Monseigneur Ribadeau-Dumas a francia Püspöki Konferencia szóvivője egy rádióinterjúban.

A Nemzeti Front hevesen kritizálta az elképzelést, Florian Philippot, a párt alelnöke szerint az országnak nincs szüksége több mecsetre, mert azok 100 százalékban a radikalizálódás színterei. Korábban pedig maga a pártelnök, Marine Le Pen is az új mecsetek építésének leállítását követelte.

Júniusban a francia kormány 150 muszlim vezetővel tárgyalt a szorosabb együttműködés lehetőségeiről. A miniszterelnök, Manuel Valls a megbeszélést követően kiemelte, hogy nincs kapcsolat a szélsőségesek és az iszlám között. Az iszlám szerinte továbbra is félreértéseket, előítéletet, és elutasítást vált ki néhány polgárból. „Pedig, az Iszlám itt fog maradni Franciaországban. Ez a második legnagyobb vallási csoport az országunkban” – tette hozzá a szocialista miniszterelnök.

Sarkozy is aláírta a „Ne nyúljatok a templomainkhoz” nevű petíciót

A korábbi elnök, Nicolas Sarkozy nem osztja politikai ellenfele véleményét, és több neves francia közéleti személyiség mellett ő maga is aláírta a „Ne nyúljatok a templomainkhoz” nevű petíciót, amely ellenzi a keresztény templomok mecsetekké alakítását. Egy felmérés szerint a franciák több mint kétharmada is elutasítja a muszlim vezető ötletét. Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy Sarkozy-vel együtt a lakosság többsége sem veszítette még el a józan ítélőképességét.

Közzétéve: 2015. október 04. Szerző: Virágelvtárs

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr427889260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása