A hazai ellenzéki politikusok és jogvédők között (újra) megkezdődött a nagy gondolatkísérlet: hogyan lehet egyszer majd lebontani a „bitang úri rendet”, úgy, hogy nyilvánvalóan nem fognak rendelkezni a szükséges kétharmaddal? A válasz a jogállamért rendszeresen (értsd: 1990-1994 és 1998-2002 között, ill. 2010 óta) aggódók részéről persze ilyen egyszerű: „túl kell lépni az alkotmányos felhatalmazáson”, „el kell szakadni a jelenlegi közjogi berendezkedéstől”. Szóval megengedett „jogállamtalan” eszközökkel helyreállítani az általuk elképzelt „jogállamot”. Nosza.
Pörögnek, csikorognak fogaskerekek a nagy ballib közjogi ötletgyárban, futószalagon gördülnek le a kreatív anyagok: mihez is kezdjenek majd a gaz orbáni intézményrendszerrel, ha végre megérti ez a lüke nép, hogy az ország vezetésére csakis Gőgös Zoltán alkalmas? Hogyan lehet majd szétfeszíteni ezt a kétharmadokkal át- és keresztülszőtt államjogi torzszülöttet, ha végre kormányra kerülnek? Mivel azért annyira még futja józanságból, hogy saját, különbejáratú kétharmad azért nagy valószínűséggel nem lesz, ki kell találni, hogy egy leendő feles többség mit tud tenni. Szigorúan a jogállamiság keretei között, persze.
A legfrissebb gondolatdilemma Bitó Lászlóé, aki a hétvégi Népszabadságban ez ügyben közli úgy „für alle fälle”, hogy „nem zárhatjuk ki a forradalmi megoldást, mert ez olyan lenne, mintha egy szakszervezet eleve kimondaná, hogy nincs az a helyzet, amelyben sztrájkolni fog” (milyen szép ez a szakszervezetis párhuzam, nem hiába, alkotmányjogi kérdések kapcsán jómagam is a Gaskó István-összest szoktam lekapni a polcról). Persze ez nem egy politikus, csak Bitó László véleménye – tudják, azé a fószeré, aki a műlábában csempészte aki először rátukmálta Bajnait Mesterházyra, majd lebaszta Mesterházyt, hogy mit kellett itt elszúrni az egész kampányt. Trendszetter tehát.
Persze nem Bitó az egyedüli, aki filózgat. Sőt. A hivatásos jogvédők (incl. EKINT, Helsinki Bizottság, TASZ) nemrég publikáltak egy nagyon borúlátó elemzést az Alkotmánybíróságról, ti. hogy a „fideszes” alkotmánybírák ezt a nemes intézményt is szétbarmolták (az elemzés príma, „szakmai” módszertanáról ld. ezt). A vonatkozó sajttájon a nagy jogvédők persze már túlléptek a szűken vett kereteken, és azt kezdték el pedzegetni, hogy „ha a rezsim egyszer bukik (…) az AB jelenlegi összetétele nem lesz tartható” – a „változások” az alkotmánybírákat is „elsodorhatják” . Sz’al ki kell picsázni a fasisztoid elemeket a Donáti utcából, na. A TASZ-os csávó továbbá skrupulus nélkül kijelentette, hogy „jogszerűen nem lehet az alkotmányos rendszert megváltoztatni, szükségszerűen túl kell lépni az alkotmányos felhatalmazáson”. Hogy még érthetőbb legyen tehát: „át kell lépni a jelenlegi kereteteket, el kell szakadni a jelenlegi közjogi berendezkedéstől”. Jól értik a lényeget: a híres jogállamféltők már annyira félnek, hogy bármi is történjék majd 2018-ban (vagy korábban?), a Fidesz-rezsim által amúgy a korábbi Alkotmány alapján legitim és legális módon meghozott kétharmados törvényeket, kétharmados személyi választásokat vissza kell csinálni – ha van hozzá kétharmad, akkor úgy, ha nincs, akkor meg amúgy.
Kapott mindezen persze a szintén híres közdemokrata Szigetvári Viktor is a minap, és mondott egy nagyot. Szerinte ugyanis „2018-ban alkotmányos forradalomra lesz szükség, ami elsöpri a 2011-ben bevezetett alkotmányos rendszert” (amúgy 2012. január 1. az Alaptörvény hatályba lépésének és az új thermidori orbáni időszámításnak a kezdőnapja, de sebaj).
Na. Szóval megint ott vagyunk, hogy a jogállamért ciklikusan (1990-1994; 1998-2002; 2010-) izgulóknak annyira fontos a jogállam, hogy ha éppen nem Rytkó Emília szortírozgatja a szavazólapokat, akkor azért oda lehet csűrni az alkotmányos alapelveknek meg ilyesmiknek, meg el lehet takarítgatni az alkotmánybírákat. Persze szigorúan alkotmányos alapokon. Mint 2006 őszén.
