Spíler

Nukleáris rendszerváltás történik Közép-Európában

Közzétéve: 2015. március 23. Szerző: Hattori

Fukusima ide, német atomstop oda, Kelet-Közép-Európában a legtöbb ország atomerőművet építene, újítana meg és vásárolna üzemanyagot azok működtetéséhez. Az új építkezésekben teljesen érhető módon – a rendszerváltás előtti orosz monopolhelyzet megszűnése után –szeretnének részesedéshez jutni a nyugati atomcégek is. Egy ekkora volumenű piaci újraelosztásnál pedig az a természetes, ha ekkora erővel csapnak össze a gazdasági érdekek, még úgy is, hogy a felszínen ezek politikai-ideológiai vitáknak is tűnnek.

A paksi beruházás ellenzői rögtön ugrottak a hírre; az Európai Bizottság blokkolja az atomerőmű építését, mert Magyarország hosszú távon az orosz beruházótól szerezné be a reaktorok működéséhez szükséges fűtőanyagot. Az ellenzőknek csalódniuk kellett, a beruházás emiatt biztos nem fog leállni, ugyanakkor a hír kapcsán körbenéztünk kicsit Kelet-Közép-Európában az atomhelyzettel kapcsolatban.

A térség több országában a ’70-es és ’80-as években készültek el orosz háttérrel az atomerőművek. Egy-egy blokk üzemideje körülbelül 40 év, felépítése pedig 20 év. Ezért kényszerül jelenleg a legtöbb kormány döntéshelyzetbe; építsen-e új reaktorokat, és ha igen kivel? Mivel nem minden évben épül reaktor, a másik nagy biznisz a fűtőanyag előállításával, szállításával és kezelésével kapcsolatos szerződések. A tét ebben az esetben sem két fillér. A nyugati atomlobbi most szerezhet piacot.

Szlovákia az oroszról francia atomra váltott

Kezdjük a legdurvábbal. A szlovák állam egy meglévő szerződést bontott fel az oroszokkal, helyettük a francia Areva társaságtól veszi meg az atomerőművek működtetéséhez szükséges dúsított uránt. A szerződés felbontásának indoklása meglehetősen homályos, az ottani villamosművek szerint Szlovákiának azért kellett ilyen gyorsan a franciákra váltani, mert túlságosan kiszolgáltatott az ország az oroszoknak. Eközben Pozsony éppen most hosszabbítja meg a kőolaj-behozatalra vonatkozó szerződést Moszkvával 2029-ig, pedig márciustól elindulhatnának a szállítások a felújított Adria-kőolajvezetéken, amely akár Szlovákia teljes olajimport-szükségletét képes lesz fedezni, amit eddig kizárólag Oroszországból szereztek be.

A csehek is újragondolták

Csehországban több éves előkészítés után új tendert fognak kiírni a dél-csehországi temelíni atomerőmű 3-as és 4-es reaktorának az építésére. A törölt tender végső szakaszában az amerikai/japán Westinghouse és a cseh-orosz MIR.2000 konzorcium maradt versenyben. Egyes iparági pletykák szerint a cseh-orosz konzorcium erőteljes nyerésre állt, de az Oroszország ellenes szankciók igencsak kapóra jött a nyugati vállalatnak a cseh kormány „újragondoltatásában”. Azt se felejtsük el, hogy 2013 közepén lemondásra kényszerült a teljes cseh kormány a kirobbant korrupciós botrány miatt – utóbbi akár az orosz, akár az amerikai titkosszolgálat akciója is lehetett.

Bulgária: új kormány, új szállító

A korábbi hírek arról szóltak, hogy Bulgária meglévő kozloduji erőműve mellé egy újat építtetne, ugyanakkor a tervből végülis nem lett semmi. A Westinghouse azonban sikeresen lobbizott a meglévő kozluduji reaktorok élettartamának meghosszabbítása érdekében, 2014 augusztusában megkötötték az erre vonatkozó szerződést a bolgár kormánnyal. Egy új kormánnyal, mert közben Bulgáriában is történt egy-két kormányváltás a projekt érdekében.

Lengyelországban nem is volt kérdés, hogy az amcsik nyernek

Lengyelországban ugyan elkezdődött egy atomerőmű megépítése, de a rendszerváltás közbeszólt; elfogyott a pénz a befejezéshez. Hossza huzavona után a varsói kormány végülis a Westinghouse konszernre bízza első atomerőműve létrehozását. Újabb nyugati cég győzelme a régióban.

Ukrajnába már az amcsik szállítják a fűtőelemet

Tavaly decemberben értesülhettünk arról, hogy az amerikai/japán Westinghouse vállalattal kötött szerződést "nukleáris fűtőelemek szállításának jelentős növeléséről" az ukrán atomerőműveket üzemeltető állami vállalat. A vállalat már korábban is exportált fűtőanyagot Ukrajnába, a megállapodás olyan további 13 reaktor ellátásáról szól, amelyeket korábban az orosz TVEL szolgált ki. Itt is ugyanazzal az ütős érvvel találkozhatunk, mint a szlovákoknál; Ukrajna diverzifikálni tudta ellátását. Fontos szempont ez egy polgárháborús időszak kellős közepén…

Picit feltűnő a nyugatiak – különösen az amerikai/japán Westinghouse - nyomulása a térségben. Úgy is mondhatnánk, hogy nagyon kapóra jön számukra egy-egy ország destabilizációja vagy és a nyomásgyakorlás. Kirajzolódik a minta.

Közzétéve: 2015. március 23. Szerző: Hattori

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr257293681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása