Úgy tűnik, ennyi volt. A nyolcvanas-kilencvenes évek vicces címlapjaival hódító menő hetilapja, a Heti Világgazdaság (HVG) úgy süllyed jelentéktelenségbe, hogy igazán már sajnálni sem lehet. Az újságot jó ideje az a szemellenzős ballib bullshit jellemzi, amely miatt 2006 óta megszűnt az SZDSZ és középpárt lett az MSZP. Átlapoztuk az elmúlt tíz év lapszámait, és arra jutottunk, hogy kuka.
Lomtalanítás volt, a magyar közélet elmúlt húsz évének nyomaival beterített padláson jártunk, emlékekre leltünk. Válogatás közben eszünkbe jutott, mikor éreztük először azt, hogy a HVG olvashatatlan. Megvan még a 2006 tavaszi országgyűlési választási kampány? Mindenki tudta, egyből a választás utáni napokban, hogy irtó nagy gáz van, az állam kiköltekezett, a jóléti rendszerváltás oltári kamu volt, a reformkommer miniszterelnöknek pedig fingja sincs, hogy mi a fene a „harmadik lépés” a „reformok” ügyében.
Mit tett ebben a helyzetben az ország vezető gazdasági újságja? Az euróbevezetésről álmodozott, és az igazmondó Gyurcsányt magasztalta, ahogy az a megsárgult lapokból kivehető: „A választási kampány során Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kitartani látszott a Brüsszelben visszautasított konvergenciaprogramba foglalt 2010-es átállási időpont és amellett, hogy 2008-ra teljesíteni lehet a belépéshez szükséges, úgynevezett maastrichti kritériumokat. Dicséretes eltökéltség. Semmi nem zárja azonban ki, hogy a várhatóan nem jelentéktelen megrázkódtatásokkal járó államháztartási kiigazítás és más reformlépések után Magyarország a minimálisan kötelező két év helyett hármat töltsön el az euró előszobájában.” (HVG, 2006. május 10.) Ismerős a szóhasználat Őszödről? Biztos véletlen, hogy Gyurcsány akkor azt mondta: „(…) fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit, és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba. Megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban, és menni előre.” Aztán érdekes a választási utáni szám hozsannázása is, amely Gyurcsány őszinteségét (kac-kac) méltatta: „Az őszinteségével, közvetlenségével a választók érzelmeire is hatni akaró ambiciózus kormányfővel ellentétben Orbán már tavaly őszre kihozta magából a maximumot.” (HVG, 2006. április 27.).
Az irtózatos hülyeségeket napestig lehetne idézni. Persze mindenki tévedhet, de a HVG esetében a tűréshatáron már rég túl vagyunk. A 2010-es választás előtt Gyurcsány Ferenc egyik híve, Ungváry Rudolf írt publit a lapba (lásd még: Népszava), és a szerkesztőség nem tudott mit kezdeni szeretett reformhőse erkölcsileg védhetetlen szakdoga-sztorijával sem. Továbbra is a lap egyik vezető újságírója, sőt, a legtöbb vezércikk atyjává lépett elő az a Farkas Zoltán, aki az elit Gyurcsány-rajongókat tömörítő Mozgó Világ havilap állandó szerzője. Olyanok is a gazdasági cikkek, az unalmas, egyoldalú vádbeszédek rendszeresen elhallgatják, lekicsinylik a ballib kormányok hibáit (pl. eladósítás), miközben szabályosan kerülik a jobboldali kormány teljesítményét elismerő mutatókat.
Eddig a ténybeli tévedésekről még nem is beszéltünk: „Tíz éve, Magyarország uniós tagsága kezdetén aligha számított bárki is erre a fejleményre. Sem arra, hogy az akkor a csatlakozási tárgyalásokat menedzselő jelenlegi magyar miniszterelnök egyszer csak úgy tesz, mintha nem is Magyarország akart volna belépni az Európai Unióba, hanem fordítva, az EU csatlakozott volna Magyarországhoz.” (HVG, 2014.04.27.). Valamicskét levon a „minőségi hetilap” eheti címlapírása első mondatainak értékéből, hogy 2004-ben, a csatlakozáskor nem Orbán Viktor volt a kormányfő, tehát „akkor” nem menedzselhette a csatlakozási tárgyalásokat (amelyeket egyébként is Medgyessy Péter zárt le Koppenhágában).
Ennél nagyobb gondok is vannak azonban az eheti címlapsztoriban: Magyarország tízéves uniós tagságának értékelése az újabb kétharmad ellenére is veszett orbánozásba csap át. Az exhas mérlegelés szerint Brüsszel természetesen csak adott az országnak. Nagy kár, hogy a fejlesztési pénzek ajándékként való feltüntetése mellé nem fért be a külföldi cégek versenyelőnye révén letarolt magyar vállalkozások feltérképezése, egész iparágak eltűnése, a piacszerzés elemzése, egyáltalán: bármi bonyolultabb összefüggés keresése.
A lap példányszáma együtt zuhant azzal, ahogy a HVG megszakította a magyar való világgal ápolt minden kapcsolatát. A lapnak a tízéves uniós mérleg idétlen megvonása helyett inkább azon kellene elgondolkodni, hogy a csatlakozáskor még százezret közelítő példányszáma hogyan zuhanhatott 45 ezerre. Valószínűleg erről is a Fidesz tehet, meg a világválság, és a print sajtó zuhanása. Az online rovatnál legalább van 3-4 jó újságíró – és most ne a véleményrovat felé kattintsanak, annak Wge.
Ráadásul már a címlapok is gagyik. Lassan a megmaradt hetilapolvasók is lépnek. Aki kulturális liberalizmusra vágyik, annak ott MaNcs, aki gazdaságira, az megtalálja a Figyelőt (Brückner Gergely cikkeinél kezdődik az újságírás), aki pedig rettegéses balliberalizmusra, annak ott a 168Óra. A HVG-nek utóbbiba lenne legegyszerűbb beolvadni. A lap egyik modorosságát felidézve: „zökkenők nélkül” menne.
