Spíler

Molnár Gyula: A lábszagú MSZP 200 ezer szavazót is elvehet a DK-tól

Közzétéve: 2017. március 08. Szerző: Zöld Íjász

Molnár Gyula az Aréna vendége volt kedden, és hát voltak kifejezetten erős mondatai, amelyeket érdemes rögzítenünk. Molnár ráadásul nevezhet „a hét politikai elemző pártelnöke” címre is. Ez ugyan szereptévesztésre utal, de legalább valamiben szocialisták vezetője is élen jár. Összegyűjtöttük az öt…

Tovább »
Közzétéve: 2017. március 08. Szerző: Zöld Íjász

Évértékelő helyett ideglelés a belváros legmélyén – Gyurcsány és a Tony Blair Witch Project

Közzétéve: 2016. január 24. Szerző: OriginalSpíler

Sötét terem, eksztatikus nyugdíjasok hadai, az egykoron Rákosi Mátyás pártjában is tag tiszteletbeli elnök az első sorban. A pódiumon pedig Feri, aki bár papíron évet értékelt, valójában önbizalomtréninget és verbális vudu baba szurkálást láthatott tőle a nagyérdemű. Gyurcsány állapota mindent…

Tovább »
Közzétéve: 2016. január 24. Szerző: OriginalSpíler

Ferenc testvér ❤ illegális bevándorlók

Közzétéve: 2015. szeptember 03. Szerző: Hattori

Gyurcsány Ferenc egy menekültet vitt haza – számol be az atv.hu éppen odarendelt újságírója egy csodás szerdai napon. Mindannyian meg vagyunk hatva. Nem lehetne esetleg, hogy egy menekült vigye haza Gyurcsány Ferencet? Ferenc testvérék kiürítettek két szobát, felszabadítottak…

Tovább »
Közzétéve: 2015. szeptember 03. Szerző: Hattori

Pásztor-óra

Közzétéve: 2014. július 14. Szerző: Hattori

Gondolhatjuk azt, hogy a törmelékes magyar balliberális oldal Pásztor Albert támogatásával szembe nézett önmagával? Felfogta, hogy mi a miskolciak valódi problémája és próbál tenni értük valamit? A válasz egész röviden nem. Nem a miskolciakon akarnak segíteni, hanem továbbra…

Tovább »
Közzétéve: 2014. július 14. Szerző: Hattori

Miért maradt el az Összefogás kampánynyitója?

Közzétéve: 2014. február 20. Szerző: Medicin

Politikai érdeklődésemből fakad, hogy kíváncsi vagyok az évértékelőkre, kampánynyitókra, kampánybeszédekre, oldaltól függetlenül. Vártam az Összefogás nagy, budapesti, kampánynyitó eseményét (nem az igazi, nyíregyházi székhelyű pártét, hanem a baloldali…

Tovább »
Közzétéve: 2014. február 20. Szerző: Medicin

Baloldal és az atom: tudat- és maghasadás

Közzétéve: 2014. január 23. Szerző: OriginalSpíler

A szocialisták akarják a paksi bővítést. Vagy nem is. Gyurcsány és Bajnai utolsó egyenes (?) mondatai az atom mellett érvelnek, Jávor ellene. Álláspontjuk nincs, de mind hiányolják a társadalmi vitát, miközben Orbán négy éve világossá tette: nincs paksi bővítés az oroszok…

Tovább »
Közzétéve: 2014. január 23. Szerző: OriginalSpíler

Gyurcsány a kapuknál

Közzétéve: 2014. január 14. Szerző: OriginalSpíler

Megszületett a várva várt megállapodás. Eldőlt, a volt MSZP-SZDSZ koalíció újra összeáll, hogy csatába vezesse a szociálliberális seregeket Orbán Viktor ellen. Ugyanakkor a megállapodással ma az is végérvényesen eldőlt: a baloldal megújulási kísérlete csúfosan megbukott. A…

Tovább »
Közzétéve: 2014. január 14. Szerző: OriginalSpíler

Selfiezés Baján

Közzétéve: 2013. október 14. Szerző: OriginalSpíler

Repetázott a baloldal a bajai buktából. Bár elsőre sem tetszett nekik a délvidéki recept alapján kisütött kalács, a teljes magyar online sajtóhadtesttel nekifutottak még egyszer a kóstolásnak. Vasárnap után újfent húzzák a szájukat, hogy a bukta ízetlen. Alább összeszedtük,…

Tovább »
Közzétéve: 2013. október 14. Szerző: OriginalSpíler

Gyurcsány Ferenc közbelép Bajnai Gordon őszinte sajnálatára

Közzétéve: 2013. szeptember 19. Szerző: OriginalSpíler

Szombat óta nem tudunk aludni. Egyrészt azért, mert le vagyunk nyűgözve Gyurcsány Ferenc stand-up comedyjétől, másrészt pontosan nem tudjuk, hogy Ferenc testvér kinek is üzent, a mára már szállóigévé vált "aki hideg és langyos, az üljön föl a gázsütőre" mondattal.…

Tovább »
Közzétéve: 2013. szeptember 19. Szerző: OriginalSpíler

Csillag születik... csak elég nehezen

Közzétéve: 2013. július 12. Szerző: OriginalSpíler

Egyre mókásabb az Ellenzéki összefogás című reality show. A két döntős harcába ráadásul egy korábban kiszavazott játékos is bele-beleszól. A műsor tényleg szórakoztató és látszik, hogy a szereplők szeme előtt csak a megszerezhető nyeremény lebeg. Semmi kétségem nincs…

Tovább »
Közzétéve: 2013. július 12. Szerző: OriginalSpíler
süti beállítások módosítása