Spíler

5 legkínosabb rész Vona Gábor évértékelőjéből

Közzétéve: 2016. január 31. Szerző: Edward Blake

vona_1.jpgElképesztően kínos évértékelőt tartott Vona Gábor. A néppártosodás jegyében eltűnt az Árpádsáv, ellenben meg kell érteni a kádári kisember nosztalgiáját. Vona Gábor Hídemberré való felkenését pedig élőben adta S. Lajos tévéje.

1. S. Lajos TV-je élőben közvetít

Simicska Lajos tévéje már a látszatra se nagyon adva élőben közvetítette Vona Gábor évértékelőjét. Bizonyára nincs összefüggés aközött, hogy a Jobbik már nem akar földosztást, és mindent megtesz Lajos birtokainak védelméért és aközött, hogy a Magyar Nemzet-HírTV tengelyen a Jobbik került a középpontba. Véletlen! Nagyon várom már, amikor Novák Előd Veiszer Alindánál mesél majd arról, hogy milyen érzés volt, ahogy pofánvágta Tomcat. 

2. Kádár-népe igen, Árpádsáv nem

Az egyik legmegdöbbentőbb elem volt Vona Gábor beszédében, amikor arról beszélt: „Meg tudjuk-e érteni azt az embert, aki a következőt mondja: nekem az előző rendszerben volt munkám. Nekem az előző rendszerben biztonságom volt, a gyerekeimnek el tudtam indítani az életét, nem mentek el ebből az országból. Volt egy gyár, ahol dolgoztam és közbiztonság volt. Meg tudjuk érteni ennek az embernek a fájdalmát mi jobbikosok? Megtudjuk!” A Jobbik tehát a néppártosodás jegyében a kádári kisembert is várja a pártjába. Ez azért újdonság egy antikommunista, magát a XXI. század pártjának tartó széljobb szervezettől. De a néppártosodás sok mindent kibír: az Árpádsávnak így mára hűlt helye van.

3. GFG a durva, és akkor mi a kuruc.info?

Nagyon kemény rész az volt, amikor Vona elővette G. Fodor Gábort, hogy ő zülleszti le a mocsárba a politikai közéletet. A gondolatmenet nem is lett volna különösebben említésre méltó, ha nem ül Vonával éppen szemközt Novák Előd, akiről ugyebár tudjuk, hogy a kuruc.info-ra szokott írni. És ugye Vona is előszeretettel osztogat meg onnan tartalmakat. Ha Vonának a 888 durva, akkor milyen jelzőket használna a Kurucra?

4. „Ezzel valamit kezdeni kell”

A beszéd másik célja a Jobbik „kormányzóképességének” bizonyítása lehetett. Ezt egy nagyon gyenge, viszont értelmetlen fordulat, a 2018-ig „Ellenzékből való kormányzás” jelszava próbálta megtámogatni. Vona az egyes szakpolitikai területekről szóló, leginkább Gyurcsány Ferencet idéző mondatait rendre „ezzel is valamit kezdeni kell” fantáziadús varázsmondattal zárta. Négy év után az is kiderült, hogy Vona mégis inkább demokrata. Nem ez az első köpönyegforgatás tőle. 

5. A Jobbik a szegényember Fidesze

Miközben Vona folyamatosan azzal támadja a Fideszt, hogy ellopja programját, valójában mindent másol, ami fideszes. Az egész néppártosodás stratégiája a Fidesz liberálisból konzervatívvá válására hajaz. Az eszközökben sincs ez másként. Ha a Fidesz példaképe Széchenyi, akkor Vona Gáboré is a legnagyobb magyar lesz. Ő is Hídember akar lenni. Ha a Fidesz Konzultációkat csinál, akkor bizony a Jobbik is fog konzultálni. Vona pedig nem tud úgy beszélni, mint Orbán Viktor. Ezt is sikerült bebizonyítania, amikor olyan hülyeségeket beszélt stand upjában, mint hogy "Föl fogjuk számolni az országot" vagy hogy a Jobbik segít "a terrorizmus megvédésében".  A néppártosodás jegyében kezd olyan lenni a Jobbik, mint a Fidesz kínai utánzata.

Közzétéve: 2016. január 31. Szerző: Edward Blake

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr648338138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás