Spíler

3 döbbenetes állítás az Amnesty Internationaltől

Közzétéve: 2015. június 23. Szerző: Hetty King

jeney_orsolya2.jpgHatalmasat taknyolt az Amnesty International a szakmaiság talaján. Reggel interjút adott Jeney Orsolya az ATV Startban. Jeney olyan állításokat tett, hogy talán azóta is vinnyogva röhögnek az ATV-ben. Nem kell megnehezíteni az embercsempészek dolgát!

3. „Magyarország demokratikus ország”

„Magyarország egy demokratikus ország, Magyarország vállalta azt, hogy ő a nemzetközi egyezményekben foglalt kötelezettségeit teljesíti.”

Új információ! Eddig mi abban a hitben voltunk, hogy Magyarország az első számú ország, amely lábbal tiporja az emberi jogokat, a jogállamiságot, az európai közös értékeket. Nagyon kedves az Amnestytől, hogy elismerik tévedésüket.

2. A kormány elveszi az embercsempészek munkáját

„Ők (embercsempészek) lehet, hogy jobban tudják, hogy hol kell őket (bevándorlókat) kitenni, de ők meg ugye féltik a saját munkájukat, nem fogják értelemszerűen a határon kitenni őket. Tehát itt nem megnehezíteni kellene a dolgukat.”

A végén még kiderül, hogy ez a szemét magyar kormány már megint hazudik, ugyanis nem a bevándorlók veszik el a magyarok munkahelyeit. Egészen másról van szó. Ez a szemét magyar kormány veszi el a szegény embercsempészekét, azzal, hogy felépíti a kerítést. Jeney vajon melyik világban él?

1. Mennyi is 50 millió 14 százaléka?

„Milliók nem. A világ menekültjeinek (50 millió) jelenleg 14%-a az, aki Európába jön. Tehát nagyon komoly globális menekültügyi válság van, de nem tudjuk őket kilőni az űrbe.” Mire visszakérdez a műsort vezető Rónai Egon, hogy 50 millióból 14%? Mire Jeney azt válaszolja, hogy „több mint 50 millióból”.

Vagyis, Jeney nem tudja, mennyi 50 milliónak a 14 százaléka. Segítünk: az bizony egészen pontosan 7 millió. Ennyien tartanak Európa felé. Általános iskolai szorzás.

Így már világos, hogy miért mondott fel pár éve a magyarországi Amnesty több mint fele, amikor sikertelennek bizonyult a puccskísérletük Jeney ellen.

Nem tudjuk, hogy a matekot tanítják-e Soros György egyetemén, de kéne. 

Közzétéve: 2015. június 23. Szerző: Hetty King

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr797567508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás