Állítólag Bonaparte Napóleon mondta egyszer, hogy négy ellenséges újságtól jobban fél, mint ezer ellenséges szuronytól. Magyarországon az országos print lapok zuhanása megállíthatatlan, de ennek nemcsak az internethasználat terjedése, hanem maguk a lapok is okozói. Tud valaki egyetlen újságírót mondani, aki miatt akárcsak hétről-hétre érdemes belenézni egy lapba?
A MATESZ legfisebb adatai szerint a HVG, a rendszerváltás egyik ikonikus lapja egyetlen év alatt 13 százalékot bukott. A lap példányszáma tíz év alatt 105 ezerről 39 ezerre esett vissza. A lap német tulajdonosa a kivonulást fontolgatja. A Figyelő, amely a HVG-nél ma már ritka és felületes olvasóként nézve is jóval érdekesebb gazdasági sztorikat hoz le, heti hétezerre csökkent a tíz évvel ezelőtti közel húszezerről, igaz tavalyhoz viszonyítva már nem esett tovább. Gyakorlatilag változatlan a 168 Óra és a Heti Válasz, de náluk meg az a meglepő, hogy választási kampányok zajlottak a második negyedévben, és leginkább politikus újságokként sem tudták kihasználni a lehetőséget. A Válasz gazdasági és külpolitikai rovatai rövidek és gyengék, a 168 Óra pedig gyakorlatilag egy tökéletesen érdektelen interjú- és publicisztikagyűjtemény – viszont utóbbinál az elmúlt húsz év változást nem hozva pörgött le, akkor és most is szerepelt a lapban Molnár Zsolt.
A napilapoknál a legtragikusabb a tulajdonost váltó Népszabadság helyzete, amely tíz év alatt 163 ezerről 43 ezerre zuhant, így lassan, de biztosan alulmúlja a kisebb ráncfelvarráson átesett Magyar Nemzetet (37 500). Nem a Fidesz-hatalom, hanem a „svájci tulajdonos” (aki egyesek szerint hasonlít Puch Lászlóra) és az olvasók távozása pecsételheti meg a Népszava sorsát (14 000, - 8 százalék). A Blikkből, amelynek főszerkesztője nemrég igazolt a Népszabadsághoz, még mindig több mint 134 ezret adnak el. A Magyar Hírlapot meg a Demokratát nem is auditálják, valószínűleg szerencséjükre.
Összegezve: tragikus eladási számok, a print lapok végét előrevetítő adatok. Ettől viszont még nem kell holnap becsukni a boltokat. A helyzet ugyanis nem ilyen egyszerű, hiszen valójában a legnagyobb hírportálok olvasói is fogyasztják, ha nem is veszik pl. a Népszabót meg a Nemzetet, hiszen a nagy netes oldalak minden reggel ezek sztorijaiból szemezgetve indítják a napot, csakúgy mint a tévék meg a rádiók. Modoros Glamour-olvasó kommunikációs asszisztensek ezt úgy mondanák: trendszetter hatásuk van. Azaz, ideálisak politikusok és üzletemberek számára a közvélemény befolyásolására, megdolgozására vagy akárcsak sima hétköznapi üzengetésre. Szintúgy, a Figyelő és a Heti Válasz, esetleg néha a Magyar Narancs képes szinte minden héten bedobni valamilyen sztorit a köztudatba.
Ezekre a lapokra tehát ezért lehet távlatilag, esetleg veszteséges működés ellenére is szüksége tulajdonosaiknak. Ettől viszont még érdemes lenne az illetékes szerkesztő elvtársaknak végiggondolni, hogy a gazdasági válság lassú elmúltával miért folytatódik változatlanul a nyomtatott lapok válsága. Úgy is feltehető a kérdés: van-e annyi tartalom a lapokban, amiért érdemes több száz forintot kiadni?
