Spíler

Jellasics visszavág?

Közzétéve: 2013. október 10. Szerző: OriginalSpíler

Jellasics visszavág.png

Újabb fejezetet nyitott a Horvát Ügyészség azzal, hogy elfogató parancsot adott ki Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója ellen. Az ügy meglehetősen régóta húzódik és amennyire egyszerűnek tűnik, annál bonyolultabb a felszín alatt. Így nem is annyira foglalkoznék vele, inkább azzal, hogyan interpretálta a tudottakat a magyar belpolitika és a sajtó.

Meglepő módon a politika tanúsított nagyobb visszafogottságot. Míg Bajnai egyértelműen kiállt Hernádi mellett, az MSZP és a Jobbik – kezdetben – pedig nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Ezzel szemben a balliberális véleményformálók nekiestek a kormánynak, hogy „lám-lám a kígyó a saját farkába harapott”. Vagyis míg a magyar kormány hazai pályán próbálja a közműszolgáltatókat állami kézbe venni, addig külföldön ez ellen tiltakozik.

Azonban az érvrendszer több ponton is megbicsaklik. De talán kezdjük is az elején. a horvát állam az INA közel 45, míg a Mol a részvények 49 százalékát birtokolja. Balliberális barátainknak ezzel a felállással, mintha nem tudnának mit kezdeni. Ugyan is a túlparton minden fekete és fehér. Az állam vagy jó gazda, vagy nem jó gazda. Az fel sem merül bennük, hogy esetleg lehetséges olyan modell is, ahol garantálva van a profit is és ugyanakkor nem működik pazarlóan egy cég. Az INA „modelljében” pontosan ez valósult meg. Ezért sem ül a magyar állam-e.on párhuzam. A másik, hogy a horvát állam koránt sem tisztességes módszerekkel próbálja meg visszaszerezni az irányítási jogokat az olajtársaság felett. Mivel jelenleg nem rendelkezik a megfelelő összeggel ahhoz, hogy kivásárolja a Mol-t az INA-ból, ugyanakkor mivel szerződésszegően nem vásárolta meg az INA gázüzletágát, így a horvátok elestek az elővásárlási joguktól is.

De menjünk szépen tovább. A párhuzam ott is bukik, hogy a MOL nem csak a magyaroknak húz hasznot, hanem a horvát államnak is. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a régóta veszteséges és korrupciós botrányokba (pártfinanszírozás) keveredett céget a Mol tette nyereségessé. A horvát állam 2011-ben mintegy 18 milliárd forintos osztalékot tudott kivenni a cégből. Vagyis, a horvát állam se járt túlságosan rosszul. Magyarul sikerült azt elérni, hogy a veszteséges vállalat profitot termeljen a horvátoknak (is). Ezen tényen azonban balliberális barátaink bizonyára puszta véletlenből vagy tájékozatlanságból elsiklottak.

De azért jó próbálkozás volt. Az tény.

Közzétéve: 2013. október 10. Szerző: OriginalSpíler

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr865808936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása