Spíler

Te is lányom, Herczog?

Közzétéve: 2013. október 09. Szerző: OriginalSpíler

Te is lányom Herczog.png

avagy  hogyan szúrjuk hátba saját országunkat úgy, hogy közben azt állítjuk nem mi voltunk?

Június-júliusban sok minden olvashattunk az ún. Tavares-jelentésről. A Bajnaival fesztiválozó zöldpárti portugál az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága rapportőreként írta mondták neki tollba a jelentést. A jelentést igen komolyan vette Rui barátunk, sok „névtelen” ellenzéki politikussal, alkotmányjogásszal találkozott, beszélt. A jelentés vitája kapcsán aztán elkezdődött a cicaharc. Mesterházy „énkértemhogynelegyenszankció” Attila ukázba adta az EP 0,5 %-ának (gy.k.: a 4 szoci képviselőnek), hogy mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy szankciók ne sújtsák a magyar népet. Ma már tudjuk, ez azt jelenti ne írják bele a saját jelentésükbe, amit mással benyújtatnak.

Nem mennék bele a jelentés tartalmi elemzésébe, ezt kiválóan megtette az Alapjogokért Központ korábban, ám ahogy ők is és mások is megállapították a jelentés számos tárgyi tévedést és belső logikai ellentmondást tartalmaz.

Ez már akkor is fura volt, hogy miért, de ha tudtuk volna, hogy Tabajdi „nincsmédiaszabadság” Csaba és Göncz „magyarérdekeketképviselek” Kinga írja és erőlteti, akkor nem lepődtünk volna meg ennyire. Tőlük minden kitelik. Ahogy a kampányban mondták, most is a magyar érdekeket képviselték. Vagy mégse?

Akik még alig ocsúdtak fel a Szolidaritás-Bajnai-Karácsony-Törökzsolt-Dopeman választási esélyeit csökkentő szobordöntögetéses hírekből azokat ismét mellbe vágta a baloldal. Herczog Edit úgy gondolta, hogy a képviselői pályázatában a saját hazája ellen fordulás, és egy álságos jelentés koordinációja mindenképp közelebb viszi őt a következő ciklushoz. Leírta, hogy hogy Tabajdi Csaba és Göncz Kinga mellett az ő érdeme is Tavares-jelentés összeállítása és elfogadtatása, az MSZP áll a jelentés mögött, és hogy milyen jól teljesített az EP-frakciójuk.

„Nem írhattam én név szerint módosítókat, de a felelősségem oszthatatlan a jelentés elfogadásának során, akárcsak a többi huszonegy képviselőnek. Vitatkoztunk az MSZP-vel azon, hogy hol lehet megtalálni pontosan a magyar érdeket végül ezt ott találtuk meg, hogy egyetlen szankció sem maradt a jelentésben és ennek bizonyítéka, hogy egyetlen egy szankció nem lépett életbe Magyarországon”

Ezt így mégis hogy? A magyar emberek európai képviselői, akik világ- és politikai nézetükből adódó sokszínűséget kihasználva képviselik Magyarországot, a magyar embereket, a nemzeti érdeket. Ők négyen (Göncz Kinga, Gurmai Zita, Tabajdi Csaba, Herczog Edit) és persze az itthoni MSZP vezetőség, mert ne legyünk naivak, hogy nem itthonról irányították őket, úgy gondolták, hogy márpedig az itthoni választási csatározásokat, olyan színtérre kell vinni, ahol komoly reputációs és egyéb hátrányokat okozhatnak Magyarországnak. Ráadásul igazságtalanul.

Ha még nem vagyunk idegesek kellően, itt egy másik Herczog idézet:

„Fellépésünk a Tavares-jelentés elfogadása során pártszerű, szakmailag előkészített és megalapozott volt, mindenben megfelelt vállalásainknak. Az Európai Szocialisták Pártjának vezetésében, az európai szocialista frakcióban növelte a Magyar Szocialista Párt tekintélyét"

Tehát leszögezhetjük, hogy a saját ország ellen fordulás a szocik körében elismerést vált ki, sőt Európában így mérik a szoci-tekintélyt. Nice.

Az egyik legszebb a történetben, hogy Mesterházy július 2-án a következőt írta honlapjára: „Előre látom és hallom, bármi történjék is a Tavares-jelentés parlamenti vitájában Strasbourgban, Orbán és szócsövei azt fogják mondani: ő és az ország baloldali összeesküvés áldozata. Előre mondom, ez nem így van, nem volt és nem is lesz így.”

Köszönjük, leülhet. Hazafiságból (is) egyes.

Közzétéve: 2013. október 09. Szerző: OriginalSpíler

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr185808935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás