Spíler

Csillag születik... csak elég nehezen

Közzétéve: 2013. július 12. Szerző: OriginalSpíler

Csillag születik csak elég nehezen_1.png

Egyre mókásabb az Ellenzéki összefogás című reality show. A két döntős harcába ráadásul egy korábban kiszavazott játékos is bele-beleszól. A műsor tényleg szórakoztató és látszik, hogy a szereplők szeme előtt csak a megszerezhető nyeremény lebeg.

Semmi kétségem nincs afelől, hogy a baloldal jelentősebb pártjai végül összeborulnak.  Azt viszont már nem merném magabiztosan állítani, hogy ez az MSZP és az E2014 megegyezését jelenti majd.  Gyurcsány mester be is mondta, hogy kétségei vannak afelől, hogy Bajnaié lenne a második legerősebb baloldali párt. Az állítás igazságtartalmától függetlenül, a napi politikafogyasztó szája már itt mosolyra görbült.

A műsor azonban ezután még több meglepetéssel szolgált. Több újság is lehozta ugyanis azt a bennfentes infót, hogy Bajnaiéknak nemcsak a támogatottsága alacsony, hanem egyéni jelöltjeik sincsenek, csak "választókerületi koordinátoraik". Ráadásul később Mesterházy maga is bevallotta egy sajtótájékoztatón, hogy ők juttatták el az információkat a sajtóhoz. Párhuzamosan kialakulni látszott még egy deathmatch két karakteróriás között. Baja Ferenc ugyanis odavágta: szerinte az E2014 akadályozhatja meg a Fidesz leváltását. Erre Scheiring Gábor a PM-ből azt válaszolta, hogy a Baja által elmondottak Mesterházy gondolatai, amit ő maga nem mer kimondani. Na, ekkor már hangos volt a kacaj.

Röhögés akkor lett belőle, amikor Bajnai 100 pislogás per perc fordulatszámmal kiállt sajtótájékoztatót tartani, ahol mindezért a maga erőtlen stílusában számon kérte az MSZP-t.

A sztorinak ezzel nem is volt vége, de ennyi talán elég is belőle. Így is több tanulsága van az ügynek:

1. Igaz volt az az állítás, hogy Bajnai szervezetépítése humbug. Ha van is pártszervezet, abban csupán átcsábított szocik és DK-ok vannak. Ezért fordulhat elő, hogy nem tudtak 106 épkézláb jelöltet letenni a tárgyalóasztalra.

2. Minden egyes ilyen performansszal erősödik az a kép, hogy ez a balos összefogás rosszabb, mint a korábbi MSZP-SZDSZ koalíció, amit mégiscsak - nem egyhuzamban, de - 10 év közös kormányzásban fenn tudtak tartani. Ezzel szemben a Bajnai-Mesterházy egyébként sem erős páros a választásoktól fényévnyire már most olyan hisztit csap, ami saját szavazóbázisát is képes elbizonytalanítani.

3. A bizonytalanok pedig azt láthatják, hogy amíg a Fidesz árviz ellen védekezik és pedagógusbért emel, addig a a balosok egymást ekézik.

4. Mesterházy miniszterelnöknek kevés kavarógép-hatalomtechnikusnak viszont kiváló.

5. Mi az egészen kurva jót röhögünk, izgalommal várjuk az összeborulás utáni első sajtótájékoztatót és kíváncsiak leszünk mennyire lesznek őszinték a mosolyok.

A további következtetések levonását meghagyjuk az egyrésztmásrészti magasságokban levő  törökgáborelemeznek.

Közzétéve: 2013. július 12. Szerző: OriginalSpíler

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr225808892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás