Spíler

Hősök, emberek, emlékek: Gettysburg 150. évfordulója

Közzétéve: 2013. július 03. Szerző: OriginalSpíler

Hősök, emberek, emlékek Gettysburg 150. évfordulója.png

Napra pontosan 150 éve ért véget az amerikai polgárháború legvéresebb ütközete, melyet a történetírás a háború fordulópontjának nevez.

Lincoln élete legfontosabb beszédét mondta a gettysburgi hősök síremlékénél, a "nép kormánya, a nép által és a nép érdekében kormányozva" sorral pedig a demokratikus kormányzás velős összegzését fogalmazta meg. Valójában az ünnepségen nem  Lincoln volt a főszónok, Gettysburg pedig igazán csak a polgárháború után vált az egész küzdelem hősies szimbólumává.

1863. november 19-én, alig négy és fél hónappal a nevezetes gettysburgi ütközetet követően, két retorikai csúcsteljesítménynek lehettek tanúi az egyébként álmos, a háború első két évében hátországnak számító pennsylvaniai kisváros lakói. Tízezres tömeg hallgatta a kor ünnepelt szónokát, a klasszikus retorika jól fizetett művelőjét, Edward Everett korábbi szenátort, nagykövetet. Everett kétórás beszédében történelmi ívbe helyezte, részletesen felidézte az amerikai polgárháború legnagyobb csatáját. A kor ünnepelt amerikai szónokát Lincoln elnök követte, aki éles kontrasztként mindössze kétperces beszédet mondott, melynek gondolati magja a nemzet újraegyesítése melletti kiállás hangsúlyozása volt. Lincoln mindössze 10 mondatban összefoglalta mondandóját, és ezzel bevonult örökre bevonult a retorika történetébe. Utóbb Everett is elismerte, hogy szónokként alulmaradt a betegeskedő elnökkel szemben.

Lincoln és a szintén 1865-ben – egy déliek számára rendezett gyűjtésen összeszedett megfázás miatt – elhunyt szenátor egyaránt megragadta Gettysburg lényegét, győztes félként az elhunytakat és a túlélőket heroizálva, felemelve ereszkedtek le beszédeikkel a vesztesekhez, a közvetlen (végtisztesség és emlékállítás az elhunytaknak) és a közvetett cél (a nemzet újraegyesítése) elérése érdekében. A 150 évvel ezelőtti ütközetnek csak a helyszíne volt véletlen: mikor az északiakat addig többször létszámhátrányban is legyőző, de legjobb tábornokát, Kőfal Jacksont éppen elveszítő Lee tábornok átlépte Észak-Virginiai-hadseregével a Potomac folyót, kettős célja volt. Egyrészt, lerongyolódott és ellátási nehézségekkel küzdő seregének akart elsősorban ipari utánpótlást biztosítani, másrészt, döntő csatát akart kieszközölni Washington elfoglalása érdekében. 1863. július elsején gyakorlatilag véletlenül találkozott az uniós lovasság és a konföderációs gyalogság, és, jóllehet az első nap egyértelműen a déliek győzelmével végződött, a város melletti magaslati pontokat az északiak foglalták el. Bár Lee előtt nyitva állt a lehetőség, hogy másik csatahelyet keressen, úgy érezte, hogy csapatai morálját gyengítené a Longstreet tábornok által felvetett, Washington irányába tervezett elvonulás (a tábornok dilemmája köré épül a klasszikus, négy és félórás Gettysburg című film, Martin Sheen zseniális alakításával).

Éppen ezért másnap a húszezres létszámhátrányban, viszont lendületben lévő és harcedzettebb csapatait Lee a dombok védelmében harcoló Meade tábornok csapatai ellen küldte. Annak ellenére, hogy ezt napjainkban, a visszatekintők könnyelműségével többen taktikai hibának tartják, a helyzet az, hogy csupán apróságokon múlott aznap északiak totális veresége. Sickles, az északiak egyik kevésbé képzett, viszont kőgazdag és agresszív tábornoka Meade parancsával szembemenve megtörte hadserege vonalait, és előbbre húzódott. A déliek ezt kihasználva több oldalról támadták csapatait, megfutamították őket, Sickles lábát pedig levitte egy ágyúgolyó (igaz, stílusérzékéről árulkodik, hogy amputált végtagját átadta a Harcászati Múzeumnak, így az mindmáig megtekinthető). William Barksdale konföderációs csapatai végül sokak szerint csak azért nem tudtak áttörni az északiakon, mert túl későn indult meg támadásuk, és ez lehetővé tette az északi tartalékok bevetését. Olyan vélemények is vannak, hogy Sickles hibája, csapatainak feláldozása tette lehetővé a déli támadásra való felkészülést az északi sereg egésze számára.

A csata harmadik napja előtt még mindig a déliek mérlege volt jobb, Lee ezért újabb támadásra szánta el magát, de a második nappal ellentétben a horog alakú északi védelem szélei helyett annak centrumát támadta friss, 13 000 fős csapataival. A hadviselés történetébe Pickett támadása néven bevonult akció során a déli csapatoknak 1200 métert kellett az északiak tűzében megtenniük, és végül iszonyatos veszteségeket szenvedtek. Lee ezt követően védelembe vonult, de szerencséjére az északiak nem támadtak.

Gettysburg és a szintén 1863 júliusában elesett Vicksburg az északi győzelem előhírnökei voltak. Dél nem tudta meggyőzni potenciális európai szövetségeseit (britek, franciák) a beavatkozás szükségességéről, és nem tudott meggyőző eredményeket felmutatni egy sikeres béketárgyaláshoz. Míg a háború alatt Gettysburg még nem tűnt döntő csatának, a déli „Elveszett Ügy” mozgalom volt tábornokai végül annak minősítették, és ezzel megkezdődött a déli nosztalgia intellektuális ápolása. Az Ügy XX. századi irodalmár és történész kutatói (akikről részletesen lásd) utóbb kibővítették és új kontextusba helyezték a Dél bukásának krónikáját. Nem utolsósorban az amerikai irodalom olyan zsenijeire volt hatással Gettysburg és a polgárháború, mint a magyarul is olvasható William Faulkner. Az amerikai hagyományok ápolásában pedig a polgárháború emlékei mindmáig kiemelkedő, és magyar szemmel is példamutató szerepet kapnak.

Közzétéve: 2013. július 03. Szerző: OriginalSpíler

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr505808886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás