Spíler

Nyáj nélkül maradt Juhász Péter

Közzétéve: 2017. március 28. Szerző: Hetty King

juhasz_peter_msj_2931.jpgJuhász Péter interjút adott ma az indexnek. Szegény Juhász először életében megpróbálta egy komoly ember benyomását kelteni, sajnos ez azonban most sem sikerült. Az esetlen kis interjújából azonban több dolog is kiderült:

Tovább »
Közzétéve: 2017. március 28. Szerző: Hetty King

Tisztázzunk néhány dolgot az orosz befolyásról Európában

Közzétéve: 2017. március 22. Szerző: OriginalSpíler

bears1.jpg

A DK-ra, Gurcsány Ferenc pártjára, valamint az MSZP-re, és az őket majmoló liberális megmondó emberekre is rászakadhatna a plafon. Szó szerint. Néhány gondolat az indexes interjú és az arra adott ellenzéki reakciók kapcsán.

Tovább »
Közzétéve: 2017. március 22. Szerző: OriginalSpíler

Kéri megfejtette: a magyarok kulákmentalitása miatt népszerű Orbán

Közzétéve: 2017. március 21. Szerző: Edward Blake

keri.jpgA szebb napokat látott Hír TV tegnap igazán mélyre süllyedt, Kéri László ugyanis valódi magyargyalázást mutatott be Kálmán Olga vendégeként. Kéri és Kálmán beszélgetése nemcsak azért megdöbbentő, mert a Hír TV-n hangzott el, hanem azért is, mert tartalmában tényleg az 1950-es éveket idézte.

Tovább »
Közzétéve: 2017. március 21. Szerző: Edward Blake

A magyar baloldal képtelen méltósággal ünnepelni

Közzétéve: 2017. március 15. Szerző: OriginalSpíler

download_2.jpg

Teljesen mindegy, hogy együtt vagy külön, március 15. vagy október 23., a magyar baloldal lényege nem változik. Juhász és Büki Zotya, meg a maroknyi vadlibsi bohóckodása, és persze Gyurcsány Fletó Pilvaxnál hagyott ronda koszorúja kifejez mindent a baloldal nemzettudatáról. Ennyit tudnak, meg a nevüket, illetve bocsi: azt sem!

Tovább »
Közzétéve: 2017. március 15. Szerző: OriginalSpíler

A köztársaságielnök-választás legnagyobb vesztese a Jobbik

Közzétéve: 2017. március 14. Szerző: Flamand

A legjobban mégis Majtényi Lászlón szórakoztunk. A baloldal jelöltje karikatúraszerűen idézte meg az 1990-es évek liberális dogmatizmusát. Az Iványi Gábor és Gulyás Balázs társaságában megjelent Majtényi László pontosan azt hozta, amit várhattunk tőle, csak kicsit még esetlenebbül.

Tovább »
Közzétéve: 2017. március 14. Szerző: Flamand

Simicska Lajos fia: a következő választás tétje, hogy lesz-e kétharmada Vona Gábornak

Közzétéve: 2017. március 09. Szerző: Edward Blake

17211869_788006314709542_2013851212664555625_o-e1489056978825-1024x575.jpgSimicska Lajos fia az új jobbikos portálnak kijelentette: „a következő parlamenti választás igazi, valós tétje egyetlenegy dolog, mégpedig az, hogy Vona Gábornak sikerül-e megszerezni a kétharmadot”. Innentől kezdve teljesen nyilvánvaló, hogy a Simicska-birodalom beállt a Jobbik mögé.

Tovább »
Közzétéve: 2017. március 09. Szerző: Edward Blake