Spíler

Itt az LMP csodafegyvere: havi 12 ezres vagyonadó a belvárosi ingatlantulajdonosoknak

Közzétéve: 2018. április 05. Szerző: OriginalSpíler

csardi_adoi.pngSokan örültek annak, hogy az LMP jelöltje marad állva a fideszessel szemben a Belvárosban. Ők valószínűleg nem olvasták az LMP programját, mivel az LMP vaskos vagyonadót vezetne be, elsődleges fókusszal az ingatlanokra.

A vagyonadót az LMP a legfrissebb választási programjában is egyértelműen belengeti ("a vagyonadózás területén bevezetjük a luxusadót és a nagybirtokadót"). A Kezdeményezésünk céljai című alapprogramjukban pedig úgy fogalmaznak: „egységes és kötelező értékalapú ingatlanadót vezetünk be” (27. oldal). Sőt, korábban már részletes javaslatokat is közzétettek az ingatlanadó bevezetésének módjáról.

A Zöld Fordulat nevet viselő tervezet alapján egy 50 négyzetméteres belvárosi lakásra kivetett ingatlanadó átlagosan havi 12500 (!) forint lenne, azaz évi 150 ezer forintot jelentene. (Az LMP-s koncepció a lakás értéke alapján határozná meg az adó mértékét. Egy 50 milliós lakáshoz 3 ezrelékes adókulcsot rendelnének. A 12500 forintos számítás azért állja meg a helyét, mert a Belvárosban már a négyzetméterenkénti 1 millió forintot is eléri az ingatlanok ára).20180405_100622.jpg

Az ingatlanadón felül az LMP sávos gépjárműadót is bevezetne, és visszaállítaná az örökösödési illetéket is. És ha ez nem lenne elég, akkor a mostani 15 százalékos SZJA-kulcs helyett 24 százalékosat is bevezetnének (jelige: vesszenek a gazdagok!)

Mit jelent ez röviden? Csak annyit, hogy az LMP pont azokat a budapesti szavazókat sarcolná meg alaposan, akiktől a legtöbb szavazatot várja. Érthetetlen!

Aki nem akar havi 12500 forintos ingatlanadót fizetni, az április 8-án még tehet ez ellen.

Közzétéve: 2018. április 05. Szerző: OriginalSpíler

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr5013811438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása