Spíler

Orbán-vuduzásban ért össze a Jobbik és Soros médiája

Közzétéve: 2017. augusztus 29. Szerző: Edward Blake

Lui Padre szintjére süllyedtek az ellenzéki bölcsészek akkor, amikor a gonosz zorbán ellen vuduzással küzdők mellé álltak. Régen röhögtünk olyan jót, mint a 444 és az Alfahír nevű, primitív jobbikos szócső vonaglásán.

Nincs lila köd, a vuduzás teljesen érthető, világos folyamat. Lui Padre saját bevallása szerint már gyermekként, édesapja fodrászüzletében azt próbálgatta, hogyan tudja befolyásolni az embereket. Mostanában úgy hirdeti magát mint mestermágus, a kimagaslóan egyedülálló, a legjobbak legjobbika.” (A szerelmi rontás mágusai. RTL Hírek, 2006. november 17.)

A napokban a Fülesmob nevű legújabb ellenzéki csoportosulás egy életnagyságú Orbán-figurát állított fel a Nyugati téren. Nincs is ezzel a lájtos vuduzással semmi gond, hiszen egyrészt ékesen bizonyítja a Magyarhonban dühöngő, az ellenzék által nap mint nap megénekelt diktatúra kegyetlenségét, másrészt meg laza 10 éve, hogy bezárt a Lipótmező. Nyilván ilyenkor vannak a szervezők, akik fotó zkodni akarnak egy ilyen bábuval, ott helyben még néhányan örülnek neki, mások meg kiakadnak rajta, és kábé ennyi.

Arra viszont soha nem gondoltam volna, hogy lesznek olyan liberáldemokrata újságírók, akik az egyed-, törzs-, és visszafejlődés azon pontjára értek, ahonnan már csak egy bábunak lehetnek mesterei. A sorosista 444 foghíjasan portréműsort forgató írózsenije, a gyermeknevelés Makarenkó-szintű tanítója, a mindig józan Szily László például ekként örömködött, a bábut mintegy a főellenséggel azonosítva: „Az átváltozás nem egyik pillanatról a másikra történt, szegény Orbánt a járókelők korábban már megetették pizzával: megkínálták serkentőkkel: sőt ki is lyukasztották”

A vuduszertartás azonban nemcsak a masszívan veszteséges liberális agymosoda tagját ragadta magával, hanem az Alfahír nevű jobbikos pártoldal szebb napokat látott szerzőjét is. A szennyvizes Vona Ágnes asszonya, a Hír TV Csintalan Sándor mellett talán legigényesebb rendszeres vendége, a szegény ember Bayer Zsoltja, bizonyos Balogh Gábor is megemlékezett a történtekről. Az azonosulás, a bábu „miniszterelnök úrként” való említése révén itt is maradéktalanul megvalósult.

Emlékszünk, hogy – szinte pontosan négy évvel ezelőtt – Dopeman is mekkora sikert aratott ezzel a műsorral?

Hajrá srácok, csak így tovább!

Közzétéve: 2017. augusztus 29. Szerző: Edward Blake

A bejegyzés trackback címe:

http://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr2412787834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Hozzászólások

komment hozzászólás