Spíler

Nyáj nélkül maradt Juhász Péter

Közzétéve: 2017. március 28. Szerző: Hetty King

juhasz_peter_msj_2931.jpgJuhász Péter interjút adott ma az indexnek. Szegény Juhász először életében megpróbálta egy komoly ember benyomását kelteni, sajnos ez azonban most sem sikerült. Az esetlen kis interjújából azonban több dolog is kiderült:

Nem jött be a füttyögés

Hiába sípolta ki Juhász Péter a megmaradt tüdejét, nem jött be a füttyögés. Az Együtt támogatottsága semennyit sem változott. Ugyanott van lassan már évek óta: 0 és 3 százalék között. Holott 2012-ben még 18 százalékra mérték a pártot, és még 2014-ben az EP-választáson is több mint 7 százalékot kaptak. Ezt sikerült a Juhász-Szigetvári párosnak a 0 közelébe redukálnia. Azért ez nem kis teljesítmény.

Az Együtt mint párt alig létezik

Juhász akaratlanul is mintha azt üzenné az interjúban, hogy az Együtt szinte megszűnt létezni. A „tömegbázist” adó Szolidaritás például – részben Gyurcsány aknamunkájának köszönhetően – szétesett. A maradéka betagozódott az Együttbe. A nagy reményekkel induló Milla szintén megszűnt, miközben egyes hírek szerint a pénzt maga Juhász tette zsebre. A Párbeszéd önálló utat jár, territóriuma pedig Zuglóra szűkült. Támogatottsága jobb napokon eléri a 2 százalékot. Ez maradt az Együttből. Juhász és csapata gyakorlatilag csak a médiában létezik.

Utolsó utáni próbálkozás

Nem véletlen, hogy Szigetvári (?) ezért azt találta ki, hogy 1+1+1+4 az a parlamenti bejutás. Vagyis, hogy szépen összefog a Momentummal, a Párbeszéddel és az LMP-vel az Együtt, és közösen talán össze tudnak tákolni valami olyan formációt, ami bejuthat a parlamentbe. Persze a valódi szándék az lehet, hogy majd így „együtt” leülnek tárgyalni az MSZP-vel, aztán ez a konglomerátum majd talán ki tud alkudni magának egy-egy képviselői helyet. De persze az is lehet, hogy az 1+1 az nulla.

Juhász bejelentését követően röviddel meg is üzente mind az LMP, mind a Momentum, hogy nem kérnek belőle. De ettől függetlenül az Együtt-Kétfarkú Kutyapárt koalíciót nagyon várjuk.

Szigetvári túljárt Juhász eszén

Rendkívül szórakoztató azt látni, hogy Juhásznak mennyire nincsen semmilyen politikai érzéke. Mert ügyesen tud megafonba üvöltözni, meg sípolni és eljátszani, hogy őt megpróbálja lejáratni a jobboldali sajtó. De sajnos annyi esze nincs, hogy lássa, hogy az Együtt régen halott. És pontosan ezért adta át neki Szigetvári Viktor a vezetést. Miközben ő már 2018 után rakja össze a következő Együttet fejben. Juhász meg az Együtt elnökeként elviheti a balhét és a végén lekapcsolhatja a villanyt.

Juhász Péter amihez eddig hozzányúlt életében, ott kő kövön nem maradt. Miért lett volna éppen az Együtt más?

Közzétéve: 2017. március 28. Szerző: Hetty King

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr7612382819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása