Enyedi Ildikó filmje a hét végén a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az Arany Medvét. Ahogy azt már a liberális iparági sztenderd diktálja, Enyedi nem felejtett el egy jó nagyot belerúgni Magyarországba.
Szögezzük le, Enyedi berlini siker nagyszerű. Gratulálunk! Mi is örülünk neki. Ugyanakkor a Deutschlandradio Kulturnak adott interjúja több kérdést is felvet bennünk. Enyedi szerint „ami most a hazánkban történik, szégyen, és valóban félelemmel tölt el. (…) Szívesen volnék büszke a hazámra, de már hosszú évek óta nem tudok az lenni, és ez fáj nekem.”
Enyedi Ildikó 17 éve nem rendezett nagyjátékfilmet. Sem a Medgyessy-, sem a Gyurcsány-, sem a Bajnai-kormányok ideje alatt egy árva fillért sem kapott nagyjátékfilm készítésére. Most viszont a tomboló fasizmus közepette a magyar állam több mint 438 millió forinttal támogatta a Testről és lélekről című díjnyertes filmje elkészítését és promócióját.
A kérdésünk csak annyi, hogy ez vajon a félelem vagy a szégyen kategóriájába sorolható? Illetve, ha nem tud büszke lenni hazájára Enyedi, akkor a hazája polgárai által összekuporgatott adóforintokat miért fogadja el. Nem kötelező állami forintokból filmet forgatni.
