Spíler

Itt a vadiúj SZDSZ ifitagozat: Momentum a neve

Közzétéve: 2017. január 16. Szerző: Bárczi Benő

15875162_10211589605237490_6313902999779645566_o.jpg
Megint itt vannak. Függetlenek, fiatalok, civilek. Aztán megint kiderül, hogy valójában az SZDSZ ifitagozat. Az új nevük: Momentum.

Van a magyar politikai közéletnek egy szórakoztató jelensége. Kukába dobott balosok és megkókadt liberálisok időről időre nekiállnak, és gründolnak egy zsír új brigádot a fiatalok megszólítására. A jelszavak ezek: „civil”, „politikától független”, „szakmai”. Ha ezekkel halljátok, biztosak legyetek benne, hogy egy újabb Hallgatói Hálózattal álltok szemben. Amelyik épp annyira civil, mint Soros bármelyik random csicskaegylete.

Akkor is fogjatok gyanút, ha a libsi sajtó egyik napról a másikra mindenféle előzmény nélkül gigaterjedelemben közvetíti az új forradalmárcsapat születését.

A mostani próbálkozás neve Momentum Mozgalom. Nem vállalkozik kevesebbre, mint hogy megfúrja a magyar olimpiai pályázatot. Egyébként Orbán rendszerét is ledöntenék, meg talán párttá is alakulnak majd. Azt mondják, meg kell haladni az uncsi 20. századi törésvonalakat. Ez utóbbi cél már önmagában is elég arra, hogy tudjuk, kikkel van dolgunk.

Aztán ha kicsit közelebbről elkezdi őket vizsgálgatni az ember, akkor felfigyelhet bizonyos jelekre. Az első ilyen, hogy hol is jelent meg először a felhívásuk? Az ultraliberális Soros-féle 444-en. Hogy is hozta a 444 a hírt? Cuki kis civilek, csillogó szemű fiatalok. Érdekes megállapítás ez akkoramikor még a szervezők is azt állítják magukról,  hogy politikai szerveződés, sőt, később párttá akarnak alakulni és elindulni a ’18-as választáson. Aztán kinek is adták az első interjút? Annak a Pintér Bencének, aki Soros-féle Tilos Rádióban volt riporter és a Hallgató Hálózat színeiben tüntikézett. Továbbá, a nyári táborukban az a Tóth Csaba adott elő, aki ugye annál a Republikon Intézettnél dolgozik, amely szintén részesül Soros pénzből, nem mellesleg évekig az MSZP-frakcióval állt szerződésben. Ott volt továbbá Böcskei Balázs is, aki szintén baloldal tanácsadója. Aztán melyik párt állt be egyből segíteni az aláírásgyűjtésbe? Az Együtt. Az Együttnek honnan is van pénze? Bizony, Gyuri bácsin keresztül. Ennyit a szakmaiságról meg a politikai függetlenségről. 

rad.jpg

A Momentum azt hirdeti magáról, hogy ők árvák. Ha azonban kicsit megkapargatjuk őket még több dolog bukkan fel a felszín alól.  Itt van például ez a Radnóti András gyerek, aki a Momentum külkapcsolati koordinátora. Ezek a gyerekek annyian vannak, mint az MTK ultrák, de már van mindnek egy titulusa. Radnóti például éppenséggel annak a Radnóti Sándor filozófusnak a fia, aki a kommunista Lukács György egyik legszebb katonája volt, később az SZDSZ Országos Tanácsának tagja, országgyűlésiképviselő-jelöltje. Persze az alma eshet messze a fájától. De Radnóti András ugyanakkor saját Linked in profilja szerint a londoni olimpián önkénteskedett. Londoni olimpia jó! Budapesti olimpia rossz. Értem?! Ez ám a hitelesség. Ennyit a politikai árvaságról.

Persze nem baj, hogy a Momentum is liberális gittegylet. Csak legalább egyszer az életben lennétek férfiak és vállalnátok fel.

Közzétéve: 2017. január 16. Szerző: Bárczi Benő

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr2812131011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása