Spíler

Schiffer András megcsalta választóit – Lehetetlen a Magányos Politika

Közzétéve: 2016. május 31. Szerző: OneTwoThree

Bedobja a törülközőt az LMP arc, lemond pártbeli tisztségeiről és országgyűlési mandátumáról is.

Az LMP társelnöke, frakcióvezetője az Indexnek adott interjújában magyarázkodott, hogy miért éppen a ciklus felénél gondolta úgy, hogy magára hagyja pártját. Kétségtelenül Schiffer megérdemli a dicséretet, amiért 2012-ben megvédte pártját a leszerepelt ballibektől, ezért is érthetetlen, hogy annyi harc után miért hagyja magára az LMP-t.

Meghökkentő válaszokat ad az indexes újságíró kérdéseire Schiffer András távozásának okairól. Már-már gyanúsan sokszor jegyzi meg, hogy nincs benne sértődöttség párttársaival szemben, de amikor fizetéséről beszél a politikus, akkor kezd nagyon mosolyogni az egyszerű érdeklődő. Schiffernek ugyanis fogalma sincs, hogy mennyit keres országgyűlési képviselőként, „Azt meg már tuti nem hiszi el senki, de a képviselői fizetéssel sem vagyok kristálytisztán tisztában, mivel nem használok bankkártyát.” Nagyon jól hangzik, de eddig hogy hihette el bárki is az LMP-ről, hogy képes lenne egy országot vezetni? Persze voltak ilyenek. Még az igazi konzervatívok között is.

A reggel megjelent interjú után máris elkezdték behelyezni azt a bizonyos fonalat a rokkába az összeesküvés-elmélet gyártó kisiparosok a hirtelen távozás valódi okairól. Mondjuk az LMP háza táján mindig is ment ez a dolog, már a megalakulásukkor is többen arról beszéltek, hogy a letűnt szabaddemokraták szellemi örökségének és anyagi aknamunkájának folytatására hozták létre amerikai tőkéből a magát ökopártként meghatározó formációt, a nagy semmiből.

Schiffer ugyanakkor nem hagyta, hogy a harcias zöld szervezetekből átemelt civilekből alkotta LMP-t bekebelezze Bajnai Gordon és Karácsony Gergely, 2012-ben jött a szakadás, az LMP bent maradt parlamentben a 2014-es országgyűlési választásokon, képviselőt küldött Brüsszelbe. Bajnaiék meg mentek a levesbe, karigeriék PM nanopártja pedig megabotrányokat kavar Zuglóban.

A full értelmiségi Schiffer 2012 után az LMP egyetlen valamennyire ismert arca maradt, full értelmiségi pártja pedig bevonzotta azokat a városi (budapesti) választókat, akik 2010 után elkezdték szapulni a Fideszt, mert kormánypártként úgy viselkedtek, ahogy egy kormánypárt. Az eltartott kisujjságba már nem fért bele a Fidesz keménysége nekik. Vidéken pedig továbbra is alapvetően úri huncutság maradt az LMP nagyon trendi környezetvédelme, feminizmusa, stb.

Schiffer nem érdemli meg, hogy Gyurcsány Ferenchez hasonlítsák, annál sokkal gerincesebb volt, pontosabban legalább neki volt tartása, de Schiffer minden hangzatos önmentő magyarázkodása, elvi kinyilatkoztatása ahhoz hasonló, amikor Gyurcsány Ferenc fittyet hányva a demokrácia íratlan szabályaira, a felelősségvállalásra, a csapatszellemre lemondott miniszterelnöki pozíciójáról, mert akkora volt a baj, hogy elő kellett húzni egy új nyuszit a bűvészkalapból.

Az LMP-nek mindenesetre vége van. Mert nem egyszerűen hiszti van. Hanem értelmiségi hiszti van körülötte. Megint. Schiffer pedig visszamegy oda, ahová való: az értelmiséghez. Igazából szomorúak is lehetnénk, de az LMP már rég elvesztette a varázsát. És éppen ezért senkit sem érdekel.

Közzétéve: 2016. május 31. Szerző: OneTwoThree

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr728764848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása