Spíler

Szigetvári és a zsidózás – újra itt az SZDSZ

Közzétéve: 2016. május 14. Szerző: Edward Blake

m1-11684-17384400.jpgHogy ezek után pedig ki fog leüli Szigetvárival? Reméljük senki. Az Együtt pedig pont oda jut, ahová az SZDSZ: a történelem szemétdombjára.

Parázs vita zajlott a minap az ATV stúdiójában, egymásnak esett ugyanis Szigetvári Viktor és Németh Szilárd migráns ügyben. A több mint fél órás vita elég feszült hangulatban zajlott, egészen addig, amíg Németh meg nem vádolta az ellenzéket, hogy ők Brüsszel előretolt helyőrsége és valójában a brüsszeli érdekeket képviselik Magyarországon. Szigetvári viszont nem hogy letagadta volna ezt, hanem továbbment és úgy reagált, hogy „és a zsidóké is”. Ezt Németh kikérte magának, hogy ő bizony ilyet nem mondott és Szigetvári vonja vissza kijelentését. Szigetvári viszont ezt nem tette meg, így a fideszes politikus felállt és faképnél hagyta.

Akkor először is tegyük tisztába a tényeket, mivel Szigetvári Viktornak jócskán lehet lelkiismeret-furdalása amiatt, hogy alapítványait és pártját kik és honnan is pénzelik. Ugyanis az Együtthöz közel álló, régi pártalapítványt jelentős részben Soros György finanszírozta. Gyurcsány Ferenc pártját, a Demokratikus Koalíciót pedig Gyurcsány cégén keresztül tömik ki pénzzel. Tehát annyira nem volt a valóságtól elrugaszkodott Németh állítása.

A másik jelentős támogatója az Együtt volt alapítványának, a Haza és Haladásnak a német Bertelsmann médiakonszern volt, amely a magyar RTL Klubot is tulajdonolja. Bizonyára véletlen egybeesés, hogy Szigetvári naponta tűnik fel a csatorna képernyőjén, annak ellenére, hogy egy - 3 és 3 százalék között mozgó pártot vezet. Ahogy az is véletlen, hogy Szigetvári napi rendszerességgel jelenti fel a TV2-t valamelyen ügyben.

De ha már elszámolásnál tartunk. Juhász „nem tudok megélni 330 ezer forintból” Péter máig nem adott választ arra, hogy miből is él a Rózsadomb tetején. És mégis hogyan és kiktől gyűjtött 3 nap leforgása alatt 3 millió forintot a „megélhetésére”.

Szigetvári most bebizonyította – ha eddig nem lett volna világos –, hogy nem hogy korszakváltást nem képes hozni, hanem ugyanazt képviseli, mint korábban az SZDSZ. Képes bárkin átgázolni, csak hogy egy vitát megnyerjen. Akár még arra is, hogy elővegye a rég nem használt antiszemita ütőkártyát is. Hisz mindig ez történik, ha a balliberálisok kifogynak az érvekből. 

Szigetvári Viktor amiatt azonban feleslegesen aggódik, hogy bárki is zsidó ügynöknek tartaná. Mivel a Szigetvárihoz hasonlók okozzák/okoznák az európai zsidóság újabb tragédiáját azzal, hogy Európába exportálnak közel-keleti konfliktusokat. Nem véletlen, hogy Nyugat-Európából  folyamatosan menekül a zsidóság, míg Magyarországon béke és nyugalom honol.

Hogy ezek után pedig ki fog leüli Szigetvárival? Reméljük senki. Az Együtt pedig pont oda jut, ahová az SZDSZ: a történelem szemétdombjára.

Közzétéve: 2016. május 14. Szerző: Edward Blake

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr738716000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása