Spíler

Az EU nem fog letenni a kötelező kvótákról

Közzétéve: 2016. március 24. Szerző: NigelF

coastguard-rescues-1624-migrants-in-3-days_w_hr.jpgAz EU-török egyezmény majd a brutális brüsszeli terrortámadás ismét ráirányította a figyelmet a bevándorlásra és az azzal járó veszélyekre. Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy ez kevesebb, mint fél év alatt a második olyan európai terrortámadás, amelyek elkövetői között olyan személyek is vannak, akik bizonyítottan a bevándorlási hullámmal együtt érkeztek az Unió területére. Ahogyan a szilveszter éjjelén Kölnben történt szexuális támadásokért is újonnan érkezett migránsok a felelősek.

A Charlie Hebdo-nál történt támadással együtt a halálos áldozatok száma a 200-at közelíti. Eközben uniós vezetők még mindig arról beszélnek, hogy a bevándorlóknak nincs közük a támadáshoz. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint a „terroristák közülünk valók”. Juncker kapcsán az egyetlen tanulság: az alkohol tényleg pusztítja az agysejteket.

De itt a kedvenc szociáldemokrata politikusunk, Martin Schulz is, aki szerint abszurd és aljas a magyar kvótarendszerről szóló népszavazás. Elismételte a szokásos mantrát is, amely szerint a kidolgozott kvótarendszer alapján igazságosan lehetne elosztani az európai tagállamok között az érkező menekülteket, bár elismerte, hogy a rendszer elég bonyolult, emiatt az európai polgárok közül kevesen értik. Vagyis: ők hibátlan rendszert dolgoztak ki, csak sajnos a buta népség ezt nem érti. Még szerencse, hogy egy olyan ember mondja ezt, akinek még érettségije sincs.

Schulz szavai jól mutatják, hogy az EU a törökökkel kötött egyezményt követően sem tett le a kötelező betelepítési kvótákról. A magyar diplomácia a V4-ekkel közösen ugyan komoly eredményeket ért el, hiszen a jelen állás szerint a mostani EU-török megállapodás alapján az EU-ba áthelyezett menekülteket csak önkéntes alapon lehet majd szétosztani a tagállamok között, illetve hosszú időt követően sikerült elérni a balkáni útvonal lezárását is.

A kötelező elosztási kvótákról azonban nem mondott le az EU, az azokról szóló újabb vitára legkorábban csak tavasz végén kerülhet sor. Miért is mondtak volna le, hiszen továbbra is ezrek érkeznek Európa felé. Az EU-török egyezmény csak a március 20-a után érkezett migránsokra vonatkozik, és ha azokat valóban vissza is küldik, a megállapodás szerint minden visszaküldött migráns helyett egy másikat kell elhoznunk Törökországból.

via GIPHY

Csak idén több mint 160 ezer bevándorló érkezett Európába, sokuk éppen a balkáni útvonal zárása miatt Görögországban rekedt, akiket vélhetően szintén szét szeretne osztani az EU a tagállamok között. Eközben nem érdemes megfeledkezni arról a földközi-tengeri útvonalról sem, amelynek célja Olaszország elérése. A Spíler tavaly elsőként hívta fel a figyelmet arra, hogy májusban fordulat történt és Magyarországra több bevándorló érkezett, mint Olaszországba.

Emlékszünk még, akkor Európa-szerte mindenki Olaszországot tekintette a bevándorlási krízis gócpontjának, majd az év második felében a balkáni útvonalra terelődött a menekülthullám. Ha a törökök most valóban tartják magukat az egyezséghez, akkor várható, hogy ismét az az útvonal kerül előtérbe. A bevándorlók 90 százaléka embercsempészek segítségével jut Európába. A tavalyi évben az embercsempészet jövedelmezőbb ágazattá vált a drogkereskedelemnél. Az embercsempészek mindent meg fognak tenni azért, hogy ez ne változzon, ezért a legkevesebb az, hogy a migránsokat új útvonalakra terelik. Ha így lesz, akkor ismét Olaszország lesz az, ahová naponta fognak ezrével érkezni a bevándorlók.

Amíg nem történik meg az unió külső határainak teljes lezárása, addig mindig lesznek az uniós vezetők között Shulzok, Junckerek, Merkelek, akik minden áron a kötelező betelepítési kvótákhoz fognak ragaszkodni. Szerencsére mindig lesznek olyanok is, mint mi magyarok, akik azt mondjuk: NEM.

Közzétéve: 2016. március 24. Szerző: NigelF

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr478523638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása