Spíler

Az ellenzék újabb zseniális húzása: nem fogod kitalálni mi az

Közzétéve: 2016. február 10. Szerző: Edward Blake

Mit összegondolkozhatott a sok értelmiségi a páholyokban, hogy végre valami épkézláb támadást vezessenek a CSOK ellen. Persze lehet, hogy csak síelni vagy szánkózni voltak. Mindenesetre megérkeztek és megszülettek „Az Érvek”, hogy miért rossz a CSOK az embereknek, és miért dönti be magyar gazdaságot.

Csak a népszerű intézkedésekbe szállnak bele
Újabb zseniális politikai érzékről árulkodik, hogy az ellenzék nekimegy a CSOK-nak. Okos dolog beleszállni egy népszerű intézkedésbe, ami a családokat 10+10 millióval segíti hozzá, hogy nagyobb és új ingatlant vehessenek. Közben a fél ország oszt és szoroz és nézelődik az ingatlanos oldalakon. Olyan sikeres kormányzati hadjáratok után, mint a rezsicsökkentés vagy a bevándorlás, a művelt ellenzék azért kicsit elgondolkodhatna.

Megérkeztek a „szakértők”
Megérkeznek szép lassan a „szakértők” és a nemzetközileg elismert „tudósemberek” is, értsd: a liberális elit. Most épp Szikra Dorottya nyilatkozott arról, hogy hogy teszi majd tönkre a családok életét 10+10 millió forint. Szikra Dorottya egyébként annak a Budapest Intézetnek a munkatársa, amely több megbízást is kapott az Együttől, a Soros György-féle Nyílt Társadalomtól Alapítványtól és a Karácsony Gergely vezette zuglói önkormányzattól. Szikra szerint a családok életét lehatárolja a gyerekvállalás, valamint a CSOK az új devizahitel!!!

Felemlegetni a devizahitelt
A devizahiteleket felemlegetni meglehetősen okos dolog, mert ugyebár a probléma úgy alakult ki, hogy mivel a Gyurcsány-kormány alatt majdnem csődbe ment az ország, a megszorítások jegyében megszüntették a lakástámogatási rendszert. Ezért az emberek devizahiteleket kezdtek el felvenni, de nem igazán rémlik, hogy Szikra Dorottya és a hozzá hasonló szakértők figyelmeztették volna az embereket. Sőt, azok akiknek Szikra dolgozik, éppenséggel egy fillért nem áldoztak volna arra, hogy később ezen családok ne kerüljenek az utcára.

Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok
Az igazi szakpolitikusok is rámartak a témára. Korózs Lajos az MSZP nyugdíjszakértője ezt mondta: „ez egy teljesen életidegen koncepció” és Korózs bizony hitet tett amellett, hogy „be fogom bizonyítani tízmillió embernek, hogy borzasztóan át vannak verve”. Ezzel szemben Burány Sándor azt mondta: „Örülök ennek a lehetőségnek, a családok egy részének tényleg konkrét lehetőség lesz, ingyen pénz ha úgy tetszik és enyhíteni fogja a megélhetés költségeit.”
Most már biztosan megbukik a Fidesz, hisz az ellenzék leleplezte álnok tervét. Pont úgy, ahogy besült a rezsicsökkentés, bezárt minket a kerítés, most tönkretesz mindent és mindenkit a CSOK.

Közzétéve: 2016. február 10. Szerző: Edward Blake

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr518379136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása