Spíler

3 gyerek, 3 szoba, 20 milla

Közzétéve: 2015. december 21. Szerző: OriginalSpíler

Régóta és sokat beszélünk arról, hogy mekkora bajban van Magyarország a demográfiai trendek miatt, és újabban arról is, hogy mekkora szívás napjaink lakáspiaca a fiatal pályakezdőknek. A kormány most gordiuszi csomóként próbálja átvágni ezeket a problémákat, úgy hogy közben az intézkedés jó eséllyel a gazdaság felpörgetéséhez is hozzájárul. Megnéztük mit lehet most tudni a 10+10 milliós csomagról, és mik az esetleges hátulütői.

Azt még a baloldalon is elismerik, hogy a jelenlegi születésszám és a népesedési adatok alapján fenntarthatatlanok a jóléti rendszerek Magyarországon. Sőt, pont a liberális újságírók voltak azok, akik idén kiemelten foglalkoztak a népességfogyással, persze elsősorban azért, hogy a bevándorlás mellett érvelhessenek. A rendszerváltás óta nem volt egyetlen kormányzati intézkedés sem, mely önmagában ilyen jelentős hatást gyakorolhatott volna a magyar demográfiai folyamatokra, mint a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) kiterjesztése.

Múlt héten derült ki, hogy a lakáspiac felpörgetését nem csak az Orbán által korábban bejelentett áfacsökkentéssel, hanem a keresleti oldal támogatásával is segíteni fogja a kormány. Jelenleg az tudható, hogy 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatást és 10 millió forint kedvezményes hitelt ad az állam új lakás vásárlásához azoknak a házaspároknak, akik legalább három gyermeket vállalnak. A hírek szerint a második és harmadik gyermek vállalására 4+4 évet kapnak a házaspárok. A kiválasztott lakásnak három gyerek esetén legalább 60 nm-esnek, míg ház esetén legalább 90 nm-esnek kell lennie. A háromgyerekes vagy legalább három gyereket tervező családok számára nem kicsi a tét: 20 millió forint vidéken akár egy átlagos családi ház árának 70-80 százalékát, az agglomerációban egy ikerház, Pesten pedig egy 60-70 nm-es új építésű lakás árának nagy részét fedezheti. A terv nagy előnye, hogy végre megoldhatja azt a helyzetet, amiről a népesedési szakértők régóta beszélnek: a magyarok jelenleg kevesebb gyereket tudnak vállalni, mint amennyit szeretnének. Érdemes megjegyezni azt is, hogy ha felpörög a lakáspiac, az a folyamatosan emelkedő albérletárakat is visszafoghatja.

A tervek azonban komoly kockázatai is vannak. Ezek közül pedig a spekulációs kockázat a legveszélyesebb. Emlékezhetünk, hogy milyen visszaélések voltak a szocpol és a fészekrakó programokban, miközben ott kisebb összegekről volt szó. Nagyon szigorúan kell szabályozni, hogy az igénylők tényleg hitelképesek legyenek és azt is, hogy ne csak haszonlesés céljából vásároljanak ingatlant. Az előbbit a szigorú banki elbírálás, a másodikat az biztosíthatja, ha az ingatlant hosszú ideig nem lehet továbbadni. Még egy nagy kockázatot ki kell emelni, ami a pici hatás. Itt egyrészt attól kell tartani, hogy nehezen eladhatóvá válhatnak a használt családi házak, másrészt attól, hogy az új lakások kínálata lassabban fog bővülni, mint a kereslet. Az utóbbi olyan áremelkedést eredményezhet, ami felemészti a támogatás egy részét. Ez egy rövid távú probléma lehet, mert középtávon az áfacsökkentés és a bővülő kínálat biztosan kordában fogja tartani az árakat.

Ha sikerül jó választ adni a kockázatokra, akkor a 10+10 milliós program az évtized legfontosabb, korszakalkotó kormányzati döntése lehet, mely felpörgetheti a gazdaságot, növelheti a születésszámot és a külföldi munkavállalás vonzerejét is csökkentheti.

Közzétéve: 2015. december 21. Szerző: OriginalSpíler

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr238188386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása