Spíler

Vona Gábor már önként menne raportra az amerikai nagykövetségre

Közzétéve: 2015. december 10. Szerző: Edward Blake

image_14.jpeg

Újabb szintet lépett a Jobbiknál a néppártosodás. Vona Gábor immár önként menne az amerikai nagykövetségre, tájékoztatni Colleen Bellt mindenről. Igen, Vona Gábor. Igen, az amerikai nagykövetségre.

Vona Gábor a minap – hol máshol, mint Simicska lapjában – megerősítette a Magyar Nemzet azon értesüléseit, hogy a Jobbik Amerika felé nyitna. Amerika felé. A Jobbik. Vona Gábor így értekezett a napilapnak: a „jövő év első felében várhatóan megkeresi a nagykövetséget az egyeztetés miatt”. Vona Gábor mindezt azzal indokolta, hogy mindenképpen „szükséges a párbeszéd a világ egyik vezető hatalma, illetve a Jobbik mint az ellenzék legerősebb, kormányra készülő pártja között. Egy esetlegesen létrejövő beszélgetéstől a pártelnök azt remélné, hogy első kézből tájékoztathatná az amerikai nagykövetséget pártja elképzeléseiről és terveiről, illetve az Egyesült Államok véleményét szintén első kézből ismerhetné meg”. Vonát be sem kell hívatni. Hogy mi van?

Igen, Vona Gábor önként menne raportra az amerikai nagykövetségre elmagyarázni, hogy mit miért csinál. Eddig csak az oroszokhoz járt ez ügyben, de most már úgy fest a Szabadság térre is mennie kell. Esetleg összefuthat a szovjet emlékműnél egy gyors egyeztetésre Novák Előddel, aki rendszeresen arra téblábol kis vésőjével.

Na de nézzük csak meg, mit is gondolt korábban Vona Gábor az Egyesült Államokról, akikhez mostantól heti rendszerességgel menne „egyeztetni”?

„A Jobbik egy nemzeti radikális párt, amely nem soviniszta, amely az egyetemes emberi értékek talapzatáról száll szembe a globális kapitalizmussal, és annak három fő reprezentánsával, az USA-val, az EU-val és Izraellel.” – mondta még 2013-ban Vona az Alfahírnek. „Az USA és az EU ideje lejárt. A legszerencsésebb az lenne, ha ezt ők maguk is belátnák, mert így talán elkerülhetőek a nagyobb konfliktusok, és az átalakulás békés lehet.”

Kiváló alkalom lesz a találkozás, hogy Vona személyesen közölje az amerikai nagykövettel: a Jobbik szerint az USA ideje lejárt.

„A mai Róma, vagyis az USA viszont egy emberalatti kultúrát terjeszt, amelynek már tényleg csak gazdasági érdekei vannak, semmi más. Természetesnek tartom, hogyha ezt az ember belátja, akkor igyekszik küzdeni ellene. Ki-ki a maga hazájában.” – állította Vona az Oroszország Hangja rádióban.

„Az USA és az EU számára ugyanis csak vásárló- és munkaerõpiac, Izrael számára csupán célország vagyunk. Talán nem mindenhol gyarmatnak kellünk.” – írta Vona a Kuruc.infon.

Ezzel szemben most ugye már ott tartunk a néppártosodásban, hogy Vona nem lépne ki az EU-ból. Sőt, hamarjában raportra is járna az amerikai nagykövetségre. Miközben párttársa és pártbéli ellenfele Novák Előd továbbra is azt nyomja, hogy az ilyesmi hazaárulás: „A Wikileaks kiszivárogtatása nyomán immár bizonyítottá vált, amit Önök eddig összeesküvéselméletnek nyilvánítottak. A Fidesz vezetői az MSZP-s politikusokkal felváltva raportra járnak különböző nagykövetségekre.”

Valaki szólhatna Novák Elődnek, hogy megváltozott a széljárás. Csak azért, hogy nehogy a nadrágjára menjen!

Közzétéve: 2015. december 10. Szerző: Edward Blake

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr978153910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása