Spíler

Ha Németországba jössz, megkaphatod egy német otthonát

Közzétéve: 2015. szeptember 25. Szerző: Penge Borissz

Egy északrajna-vesztfáliai városkában, Nieheimben egy nőnek azért veszik el az otthonát, hogy bevándorlóknak adják. Az éjszakás ápolónő bérleti jogát már fel is mondta a város.

„Saját szükséglet miatti felmondás” – ezzel a fordulattal kell megbarátkoznia Bettina Halbey-nak, aki önhibáján kívül lett a német híradások szereplője. Az 51 éves éjszakás ápolónőnek 2016 májusáig el kell hagynia az otthonát. A lakás ugyanis Nieheim városé, és bár Halbey 16 éve ott él, ott nevelte fel két fiát, most mégis mennie kell. Duplacsavar: a Nie németül azt jelenti, hogy „soha”, a Heim pedig azt, hogy „otthon”.

Az ápolónő számára jó eséllyel a fellebbezés sem járható út, jogilag ugyanis rendben lévőnek mondják a döntést. Ráadásul a fellebbezéshez szükséges anyagiak sem állnak az egyedülálló nő rendelkezésére. Halbey számára így csak a szólás szabadsága maradt, és a Facebookon le is írta a történteket. Így lett ebből olyan hír, amit 200 ezren osztottak meg. Az eljárástól teljesen ledöbbent nő bejegyzésében azt a kérdést tette fel, hogy miért nem az üres házakban helyezik el a bevándorlókat? Arról is beszámolt, hogy nagy üggyel-bajjal tudta csak fenntartani magát, és a felmondás most egzisztenciálisan kiütésként érte.

Nieheim polgármestere – akit pár hete közel 70 százalékos eredménnyel választottak újra – azt közölte a nővel, hogy a város három menekültotthona szinte teljesen megtelt bevándorlókkal, viszont Nieheim „köteles további szálláslehetőséget biztosítani”. Egyéb megoldás híján maradt a több évtizedes bérleti viszony felmondása. A városban egyébként már 71 bevándorló él, összehasonlításul: a hipergazdag Luxemburg a kvótarendszer keretében összesen 237 személy elhelyezését vállalta.

Mindenesetre Nieheim polgármestere nem érti, hogy miért támadják éppen őket a médiában. Hiszen „szövetségi szinten nem mi vagyunk az egyetlen város, amely jogos érdekből mond fel a bérlőknek azért, hogy menekülteket helyezzen el.” Azt is hozzátette, hogy „minden új lakóegység 30 menekült számára 300 ezer euróba kerül Nieheimnek. Ez a megoldás viszont nem kerül semmibe.”

Kivéve természetesen a középkorú, tisztességesen dolgozó ápolónő számára.

Felkészülnek: a német Mercedes-gyárak dolgozói.

Közzétéve: 2015. szeptember 25. Szerző: Penge Borissz

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr57826006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása