Spíler

Új típusú cenzúra a nyugati egyetemeken?

Közzétéve: 2015. augusztus 19. Szerző: Professor Blinkmann

voxliberalstudents.jpgItt az életképtelenség magasiskolája! Elképesztő cikkben mutat rá Greg Lukianoff és Jonathan Haidt az amerikai egyetemek hallgatóinak újdonsült igényeire. A cikk szerint az utóbbi években hihetetlen kísérlet zajlik egyes szavak, gondolatok, sőt tantárgyak betiltatására, mert azok valakiben kellemetlen érzéseket kelthetnek.

Valami furcsa folyamat zajlik az Egyesült Államok főiskoláin és egyetemein – hívja fel a figyelmet a hallgatók elképesztő érzékenységére Lukainoff és Haidt a The Atlantic hasábjain. Tavaly decemberben jelent meg a hír, hogy a Harvard egyes joghallgatói azt kérvényezték, hogy az egyetemen ne kelljen a szexuális erőszakkal összefüggő jogszabályokat megtanulni, mert az egyesekben szorongást kelt, de volt olyan is, aki a „sért” (violate) szót tiltotta volna be. Laura Kipnis, a Northwestern University tanára februárban az egyetemi kampuszokon dúló szexuális paranoiáról írt cikket, majd az egyetemen hosszantartó vizsgálattal kellett szembenéznie, mert a cikkét egyesek felháborítónak, sértőnek találták. Idén júniusban egy főiskolai tanár Liberális tanár vagyok és a liberális hallgatóim megijesztenek címmel írt cikket a Voxba, miután egyre gyakoribbnak és elviselhetetlenebbnek érezte, hogy a hallgatók a politikai korrektség jegyében rendszeresen bepanaszolják a tanáraikat, és képesek valakit egy Mark Twain idézet miatt is kirúgatni.

A szuperérzékenységhez kapcsolódó kulcsfogalom a „mikroagresszió.” Ez olyan cselekedeteket ír le, amelyeket nem bántó szándékkal követtek el, de mégis kellemetlenül érezheti valaki magát miattuk. A liberális tanítás szerint ilyen például az is, ha egy színes bőrű személyt megkérdezünk, hol született. Rendkívül vicces eset, hogy egy massachusettsi egyetemen ázsiai hallgatók bemutatót tartottak és posztereket készítettek az ázsiaiakat érő mindennapi mikroagresszióról. Időközben azonban rájöttek, hogy a prezentált mondatok és az egész téma kellemetlen érzéseket kelthet egyesekben, tehát maguk is mikroagressziót követtek el, ezért felhagytak a téma bemutatásával és mindenkitől bocsánatot kértek. Az amerikai egyetemeken kialakult helyzet súlyosságát az is mutatja, hogy több standupos – a „better safe than sorry” elvet követve – lemondta minden fellépését egyetemi kampuszokon, mert túl nagy kockázatát érezték annak, hogy valaki bepanaszolja vagy feljelenti őket.

A szerzők annak kockázatára hívják fel a figyelmet, hogy ez az új légkör intézményesül az egyetemeken és főiskolákon. Kaliforniában például a mikroagresszióról szóló továbbképzésen kellett részt venniük a tanszékvezetőknek, ahol olyan mondatokat minősítettek mikroagressziónak, mint hogy „Amerika a lehetőségek országa” és hogy „szerintem annak kell megkapnia az állást, aki a legképzettebb.” A cikk szerzői szerint ez már nemcsak a politikai korrektségről szól, ez egy új áramlat, amely a fiatalokat abszolút védett körülmények közé helyezné, ahol még a számukra kellemetlen szavakat sem kell hallaniuk. Ezt az új áramlatot a bosszúálló védelmezés kifejezéssel illetik.

Ezzel az új trenddel nemcsak az a probléma, hogy gúzsba köti a szólásszabadságot, és mindenkinek háromszor át kell gondolnia, hogy mit mondhat ki, hanem az is hogy az ilyen iskolarendszer életképtelen embereket nevel, hisz a felnőtt életben, a mindennapokban igen gyakran találkozni fognak mindenféle „mikroagresszióval”, amit persze 100-ból 99-szer észre se vennének, ha elvetemült baloldali szociológusok nem keltették volna életre ezt az álprobléma-szörnyeteget.

Európában még egy fokkal jobb a helyzet, de tavaly például a londoni UCL-en egy Heideggerrel és Nietzschével foglalkozó diákkörtől azért vont el minden támogatást az ottani hallgatói önkormányzat, mert szerintük szélsőséges filozófusokkal foglalkoztak, ami „veszélyezteti a hallgatókat.”

Már csak idő kérdése, hogy Magyarországon mikor üti fel a fejét a bosszúálló védelmezés.

Közzétéve: 2015. augusztus 19. Szerző: Professor Blinkmann

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr747717720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása