Spíler

A norvég feddhetetlenség nem annyira alap

Közzétéve: 2015. február 28. Szerző: Hetty King

norway-thumbs-up_2.jpg

Norvégia egyre többször szalad bele a késbe, állami vállalatok korrupciós ügyei, átláthatatlansági problémák, más országokban folytatott illegális érdekérvényesítés és még sorolhatnánk. Ideje lenne rendet tenni, mert enélkül az itteni prédikáció elég hiteltelen.

Norvégia: az ország, amelynek lakói a transzparenciát az anyatejjel szívják magukba, megint jókora öngólt rúgott. A legnagyobb norvég állami vállalatok korrupciós botrányai után most az átláthatósággal akadtak gondjaik. Úgy utaltak ugyanis 1,7 milliárd forintnyi állami támogatást a norvég katolikus egyháznak, hogy az a hívei számát meghamisítva próbált minél több pénzhez jutni. A többségében protestánsok lakta országban a katolikusok száma 60 ezer körül mozog, ezt a számot duplázta meg négy év alatt az oslói püspökség. Persze csak papíron. Fogták a telefonkönyvet, s az abban lévő több ezer bevándorló nevét, tudtuk nélkül, lelkesen hozzáírták a tagnyilvántartásukhoz.

Mindez még 2014 elején történ, és a norvég kormánynak talán máig fel sem tűnt volna, hogy az állami támogatás dupláját kell leperkálniuk, ha nincs az az egyházi alkalmazott, aki múlt héten tett az ügyben feljelentést. Külföldön persze nagyon jól megy az észosztás, különösen, ha az átláthatóság számonkéréséről van szó. Bár azt már az amerikaiak, sőt még a 444 is tudja, milyen is a „független” norvég érdekérvényesítés. Nem tudjuk hogy van norvégul a szálkás gerendás közmondásunk, de azt meleg szívvel ajánljuk skandináv barátainknak, hogy tegyenek rendet először otthon, s aztán mehet tovább más országokban a vinnyogás, demokráciaféltés és az átláthatóságért folytatott küzdelem.

Az eset egyébként arra is jól rávilágít, hogy Norvégia is állami támogatást nyújt az egyházaknak, miközben azok, akik itthon mintaként tekintenek a skandináv országra ennek ellenkezőjét szeretnék bevezetni. Legutóbb épp Gyurcsány „bérmálkoztam is egy darabig” Ferenc ígérte meg még a választások előtt, hogy megszüntetnék az egyházak állami támogatását és felmondanák a vatikáni szerződést is. Arról nem is beszélve, hogy épp most osztott szét az Ökotars közel 40 millió forintnyi norvég pénzt az itthoni homoszexuálisok jogait védő szervezeteknek, miközben a norvég melegpárok számára hazájukban továbbra is tiltott a templomi esküvő.

Nem kellene egy kis norvég pénzt a norvég balhék elkerülésére is félretenni?

Közzétéve: 2015. február 28. Szerző: Hetty King

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr37228123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása