A minap bemutatták a nagyszabású bibliai filmet, az Exodust, ami számomra talán az év legjobban várt mozija volt. Nem is okozott csalódást, de… a fenéket nem!
Leszögezem az elején, hogy ez egy jól megcsinált profi alkotás, ami a hollywoodi ipar megbízható terméke. De ez nekem ettől a filmtől nem elég. Elég a Marveltől, elég bármelyik képregény adaptációtól, de nem egy Mózesről szóló filmben.
A rendező Ridley Scott napjaink egyik legkiválóbb és legfoglalkoztatottabb színészével, Christian Bale-lel forgatta a filmet. Nos, ennyi pénzből, egy ilyen stábbal az ember joggal vár valami pluszt. Főleg egy olyan esetben, amikor ezt a bibliai történetet már többször feldolgozták, köztük egy olyan klasszikusban, mint a Charlton Heston nevével fémjelzett 1956-os verzió, a Tízparancsolat.
De térjünk át a konkrétumokra. Ha ti is jártatok hittanra, akkor aligha így emlékeztek Mózesre. Addig oké, hogy a hét csapás sem egy túl szép dolog, de megvan a maga jól érthető szerepe. Itt azonban Ridley Scott olyan brutális vérfürdőt tesz elénk, ami mellett még a Feláldozhatók is ovis napközibe való. A látványra nem lehet panaszunk, néha már kicsit soknak is tűnik – a szememnek már akkor éreztem, hogy be fog tenni a CGI, amikor még a tenger kettéválasztásáig el sem jutottunk.
A karakterek egyik legfurcsább vonása – amit nem tudom, kinek köszönhetünk – hogy már Mózes értelmezése is illeszkedik a szuperhős vonal egyéniségeihez: hallottam a fejemben némi visszhangot Bruce Wayne-től, hogyan válik a kivételezett társadalmi helyzetű áldozatból az elesettek megmentője. Amit mindenképp a film javára kell írnunk, az pont a szereplők belső működése – Ramszesz és Mózes ellentéte klasszikus és valódi mélységet tud adni a történetnek.
A filmet önkéntelenül hasonlítja össze az ember magában a közelmúlt felejthető bibliai adaptációjával, a Noé-val, de a karakterek miatt nekem eszembe jutott a Gladiátor is – bár meg sem közelíti annak magasra rakott mércéjét.
Az Exodus egy egész jól összerakott, de komoly hiányosságokkal is rendelkező film, amelyre ugyan nem bántam meg, hogy beültem, de nem kevés bosszúságot is okozott a vászon előtt ülve: legyen szó a látványközpontú jelenetekről vagy a történetvezetés egyes gyenge elemeitől. Egy ilyen film osztatlan sikeréhez óhatatlanul meg kell nyerni az amerikai vallásos közönség jóváhagyását, s a mély drámai fordulatokra óhajtozó kritikusok lelkesedését is. Nos, ez bizonyosan nem fog sikerülni Ridley Scottnak, de helyette csinált egy sokadik blockbustert…
