Spíler

Az írástudók árulása

Közzétéve: 2014. október 07. Szerző: Bárczi Benő

1_1.jpg

Volt ez az ügy. Mármint Navracsics Tibor biztosjelölti meghallgatása. A magyar sajtó megint csúfosan leszerepelt. Azt eddig is tudtuk, hogy két országban élünk. mégis voltak olyan illúzióink, hogy vannak dolgok, amelyek mindkét oldalról ugyanúgy látszanak. Ilyen lehet például az igazság és az a meggyőződés, hogy az embereknek joguk van a valós történések megismerésére. Tévedtünk. Megint.

Navracsics megbukott szól a sommás megállapítás balról. Csak így egyszerűen. Mert jól hangzik, meg mert nagyot szól, meg lehet belőle kurva nagy címlapsztorit csinálni és végre ki lehet élni a frusztrációt: „ez az, na végre!” Persze az már csöppet sem érdekli a baller tollforgatókat, hogy ez a hír így effektíve nem igaz.

A tények röviden

Navracsics Tibort Jean-Claude Juncker oktatási és kulturális biztosnak jelölte. A biztosjelöltek meghallgatása európai parlamenti szakbizottságokban történik. A meghallgatás jól sikerült, ezt még a szocik is elismerik. A meghallgatás után lehetőség van még további kérdések feltételére írásban, amelyre a biztosjelölt írásban válaszol. Ezek után a bizottság elnöke és a frakciók koordinátorai összeülnek, értékelik a jelölteket és döntenek arról legyen-e szavazás a jelöltről. Annyit azért tegyünk hozzá, hogy az EP szakbizottságok csak nevükben szakbizottságok, a szakmához semmi közük, ugyanis pártpolitikusok ülnek benne. És tekintettel arra, hogy bár az Európai Néppárt rendelkezik a legnagyobb frakcióval az EP-ben, kisebbségben van. Az EP Kulturális és oktatási bizottságában is ugyanez a helyzet. (A felállás a következő: 9 néppárti, 8 szoci, 3 liberális, 3 (Bokros-féle) konzervatív, 2 zöld, 2 eurószkeptikus, 2 független, 2 kommunista). Tehát a néppárt akkor sem rendelkezik többséggel, ha a feje tetejére áll is. A szakbizottságban két kérdésről volt szavazás:

  1.       Navracsics alkalmas-e biztosnak? (eredmény: 15 igen, 10 nem, 2 tartózkodás)
  2.       Navracsics alkalmas-e, hogy ezt a portfóliót felügyelje? (eredmény: 14 nem, 12 igen, 1 tartózkodás)

Talán a kérdés és az eredmény is egyértelmű. Egyébként egy politikai testületben, ahol pártpolitikusok ülnek született egy politikai döntés. És mivel ez egy balos többségű testület, így a második kérdésben a balosok álláspontja győzött. 

Miben dönt a bizottság?

Röviden mondva semmiben. A bizottsági értékelés egy ajánlás, konkrétan semmi kötőereje nincsen. Juncker maga dönt, hogy kit és milyen pozícióra terjeszt elő az EP elé. Az EP az egészről egy csomagban fog dönteni október 22-én.

Lényeg a lényeg. Navracsics Tibor nagy valószínűséggel biztos lesz, hiszen a személyét nem érte kritika. Nem igaz tehát az, hogy megbukott, sőt nagy fegyvertény, hogy személyét a balosok közül is többen megszavazták. Ami lehetséges, hogy a biztosi portfólióját átszabják, mint azt tenni fogják valószínűleg több biztos esetében is.

A média színeváltozása

Felmerül a kérdés, hogy ha így áll a helyzet, akkor miért olyan címekkel jelentek meg a balos újságok, hogy Navracsics megbukott? Az azonnali kattintások kimaxolásán túl mi az értelme a nagyközönség félrevezetésnek? Persze lehet azt mondani, hogy leszavazták, de ez csak pont annyira lesz igaz, mintha azt mondanánk, hogy Durica hatalmas gólt lőtt a DVSC-Fehérvár meccsen.

Van felelőssége az írástudóknak abban, hogy hogyan tálalja a híreket a nagyközönségnek? Van felelőssége az írástudóknak abban, hogy ma két ország él egymás mellett? Mi az, hogy, nagyon is!

De hogy él még a remény, azt az mutatja, hogy az első örömködés után, többen is visszavettek a címlapsztori címéből és leadjéből.

navra5.jpg

 Az Index.hu előtte

 

navra6.jpg

Az Index.hu utána 

 

navra23.jpg

A mandiner.hu előtte

 

12.jpg

A mandiner.hu utána

Közzétéve: 2014. október 07. Szerző: Bárczi Benő

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr946766915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása