Spíler

Andy Warhol népe függetlenségre vágyik

Közzétéve: 2014. január 27. Szerző: OriginalSpíler

Andy_Warhol_népe_függetlenségre.png

Nehéz megjósolni, hogy Ukrajnában milyen következményei lesznek a nyugatbarát politikai szervezetek és a keleti orientációt választó kormány közötti konfliktusnak. A lehetséges szcenáriók között újra felmerült egy régóta lappangó megoldási javaslat, mely szerint az ország kettéválna. A keleti részek nyersagostúl, bányástúl és hadikikötőstűl valószínűleg orosz fennhatóság alá kerülnének előbb-utóbb egy bábállamban, Nyugat-Ukrajna Kijevvel együtt pedig önállósodhat.

De ha egy ország kettészakadhat, akkor akár eshet háromfelé is. Már a Narancsos forradalom idején is felmerült, hogy Ruszinföld kimondja függetlenségét. (Igaz az is, hogy ennek leginkább Moszkva volt a felbujtója.) Akkor végül nem került rá sor. De lehet, hogy most újra igény lenne rá a ruszin népcsoport révén. A ruszinok (akik Andy Warholt is adták a világnak) legnagyobb arányban Kárpátalján élnek. A II. világháború után az ukránok azzal a csellel tartottak igényt a területükre, hogy egész egyszerűen ukránnak nyilvánították a ruszinokat és szépen lassan elkezdődött az asszimiláció a népek egyenjogúságát hirdető kommunizmus alatt.

Ugyanakkor az asszimiláció azért annyira nem volt tökéletes. Olyannyira nem, hogy a Szovjetunió felbomlása után a ruszinok is követelni kezdték az elismerésüket, ami meg is történt a többi volt szocialista országban, kivéve Ukrajnát. 1991-ben népszavazást rendeztek Kárpátalján, amelyen a ruszin népesség 78 százaléka a területi autonómia mellett szavazott, ugyanakkor Ukrajna mind a mai napig nem akar tudomást venni erről, noha a referendumot soha senki sem érvénytelenítette – fejtette ki Jevhen Zsupan, a Kárpátaljai Ruszinok Néptanácsának elnöke a Kitekintőnek adott interjújában.

Kérdés, hogy valóban megvalósul-e Ukrajna fölbomlása. Egy ország viszonylag békés szétszakadására ismerünk példát, nem is olyan régről és én nem is olyan messziről, ha Szerbia és Montenegró különválására gondolunk. A példa olyan szempontból is helytálló, hogy egy létrejövő Ruszinszkó nem lenne kisebb a nemrég megalakult Koszovónál.

A jelenlegi nemzetközi viszonyok tehát megengedőek abban az esetben, ha egy meglévő ország népei önálló nemzetállamban képzelik el a folytatást. Ugyanakkor a reálpolitikai megfontolások közbeszólhatnak Ukrajna szétválásában. Egy létrejött Nyugat-Ukrajnát előbb-utóbb be kéne fogadni az Európai Unióba – ez a mostani tüntetések oka és célja. De mit kezdene az Unió egy körülbelül Románia nagyságú szimplán mezőgazdasággal rendelkező országgal? Mit szólnának a mezőgazdasági támogatásokat olyannyira féltő franciák? Továbbá az ukrán szétválással leginkább az oroszok járnának jól a már említett hadikikötők és szénbányák miatt.

Nagy kérdés, hogy mi lenne egy ruszin állam létrejöttével a kárpátaljai magyar kisebbséggel? A Kárpátaljai Ruszinok Néptanácsának elnöke váltig állítja, hogy ezzel a magyaroknak is jobb lenne. Ez talán még hihető is, hisz a ruszin volt az egyetlen népcsoport az I. világháború után a környéken, akik nem ellenségként tekintettek a magyarokra. A ruszinok továbbá elég barátian állnak a magyar kisebbséghez. Megmosolyogtató, de büszkén hirdetik még, hogy ők voltak Rákóczi leghűségesebb katonái a szabadságharcban. Ugyanakkor láttunk mi már karón varjút. Könnyen lehet, hogy egy megalakuló Ruszinszkóban a 10-15%-nyi magyar lenne mindenért a felelős.

A magyar vezetés álláspontja az ukrán helyzetet illetően még nem kiforrott. Ahogy más országok vezetőinek se. Látható az is, hogy a Nyugat nem nagyon érdekelt a status quo felrúgásában, az Uniónak meg a belső gondjai mellett úgy hiányzik egy esetlegesen megszülető új nyugat-ukrán állam, mint az üveges tótnak a hanyatt esés. Persze, ahogy azt a Jurassic Parkból tudjuk: az élet utat tör magának. Ha akarja Barroso elnök, ha nem.

Közzétéve: 2014. január 27. Szerző: OriginalSpíler

A bejegyzés trackback címe:

https://spiler.blog.hu/api/trackback/id/tr695808991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hozzászólások

komment hozzászólás
süti beállítások módosítása